Karácsony után jelöl miniszterelnököt Iohannis
Az államfő nem indokolta meg, miért halasztotta el a rendelet kibocsátását.
Az államfő nem indokolta meg, miért halasztotta el a rendelet kibocsátását.
Egy nő pedig hamisított vodka fogyasztása miatt vesztette életét.
A 3-as metró ismét a teljes vonalon közlekedik.
Az államfő nem indokolta meg, miért halasztotta el a rendelet kibocsátását.

Egy nő pedig hamisított vodka fogyasztása miatt vesztette életét.

A 3-as metró ismét a teljes vonalon közlekedik.

A stílusteremtő Miles Davis zenéje előtt tisztelgett a fiatal, tehetséges Finucci Bros dzsesszegyüttes.

Az elnök kijelentette, hogy saját kezűleg is végzett feltételezett kábítószeres bűnözőkkel.

Nyugat-Európához, sőt, a régióhoz képest is drága a magyar hitel, mert sok a problémás adós.

Lehet rajzot, kézlenyomatot vagy két összekötött hajszálat is küldeni.

A férfi a Kaposváron megálló teherautókból szívta le az üzemanyagot. Tetten érték a rendőrök.

Egy térképről kiderül: jól áll a magyar a második számú nyelvek rangsorában.

Nem konkrét terrortámadásra készülnek, az ünnepi időszakban meg szokták ezt tenni.

A szász származású államfő mellett egy török nemzetiségű muszlim nő irányíthat.

Egy jelentés szerint a rosszindulatú szoftver kiadta a letöltők tartózkodási helyét.

Ebből legalább 1279 milliárd forintot nem Brüsszel fizet.

340 ezer üres álláshely van. A kkv-k csak kisebb béremelést tudnak kigazdálkodni.

Az Oláh Gipsy Beats No. 1 című korongon mutatott muzikalitásáról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni.

„Ő a szupersztár, akinek minden akciónál sárga lapot kell adnia, ezzel tönkretéve a meccset.”

A 25 éves férfi négy nőt bántalmazott szexuálisan.

A csütörtök reggeli csúcsforgalomban gázpalack robbant a moszkvai metró egyik állomásánál.

3,6 százalékra módosították a jövő évi növekedési jóslatot. 2018 első felére az infláció 3 százalék lehet.

Uralni a pillanatot annyi, mint kitalálni, mire érkezik a legtöbb lájk – az emberi tömeg mitől fél ma, és kit gyűlöl holnap.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A férfit emberkereskedelemmel gyanúsítja a rendőrség.

Gilly Gyula neve több korrupciós ügyben is felmerült az utóbbi években.

A nagyobbik kormánypárt két új jelöltet indít egy fontos vármegyeszékhelyen.

Életveszélyes karácsonyi díszek kerültek forgalomba, 58 termékből 56 esetben találtak problémát.

Az Egyesült Államok november vége óta rendszeres hírszerző és megfigyelő repüléseket hajt végre a terület felett.

A 2026-os év izgalmasnak ígérkezik.

Tizenegy katonát ítéltek több mint 34 év börtönbüntetésre.

A Liverpool legközelebb december 27-én, szombaton 16 órakor lép pályára a sereghajtó Wolverhampton ellen.

Ennek a negyede a pozitív szaldó.

A vizsgált termékek közül csak kettő volt biztonságos.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.