Kevés az esély, hogy tavasszal visszatér az Újpest
Gyarmati Eszter hangsúlyozta: nincs információjuk arról, mikor térhet vissza otthonába az együttes.
Gyarmati Eszter hangsúlyozta: nincs információjuk arról, mikor térhet vissza otthonába az együttes.
Elhunyt Lendvay Kamilló zeneszerző, Kossuth-díjas, háromszoros Erkel-díjas kiváló művész.
Ha nem hajtják végre az újratőkésítést, az Európai Központi Bank felfüggesztheti a bank tevékenységét.

Kim Dzsong Un maga irányította a harci műveleteket, és a látottak alapján elégedettnek mutatkozott.

Az orkánerejű szél megrongálta a Váci Fegyház és Börtön külső kapuját.

A német pilóta Facebook-oldalán jelezte, hogy már egy nappal a vb-diadalát követően meghozta döntését.

A nemzetközi kutatócsoport a gyógymódot is felfedezte.

Fontos lenne a gyors és tömeges képzés, hiszen még mindig csak nyolcból egy közfoglalkoztatott talál állást.

Tavaly még nyílt háborút folytatott a kormány a cég ellen, úgy tűnik, mára fordult a kocka.

Félreértés, kiégett lámpa, kommunikációs zavar. Voltak, akik túlélték, voltak, akik nem.

Áder szerint a betelepítési kvótaellenes alkotmánymódosítás politikai vita, amelyben nem a köztársasági elnöknek kell bíráskodnia.

Alig jött ki a folytatás, már a második évadjáról mennek a találgatások. A Netflix nyitott a dologra.

Az idei évben barátságosabban választották le az óriásfenyőt a térről. Kordon helyett szánkókkal.

Ázsia húzza a magyar exportot, egyre nagyobb szerepe van a gépiparnak.

Komoly tárgyalásokat folytattak a honvédségi érdekképviseleti szervekkel.

Szerintük hekkerek támadják a rendszert, és hétfőn külföldi szolgálatok terjesztik majd a krach hírét.

Új módszerekkel hajthat végre terrortámadásokat az Iszlám Állam – figyelmeztetett az Europol.

Az akadémia részéről az illetményemelés komoly áldozatvállalást jelentett.

Semmi különös nincs az életben, ha megértjük, hogy minden kép mögül egyetlen hatalmas kép üzen.

Napi 90 ezer hordónyi szénhidrogént fejtenek majd ki a Tal blokkban.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A karácsony az újjászületés üzenetét hordozza a gázaiaknak.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.

A skót szélső a Nottingham Forest 1979-es és 1980-as BEK-győzelmében is főszerepet vállalt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.