Suchman Tamás: Hónapjaim vannak
Suchman Tamás, az MSZP egykori minisztere az ATV-ben jelentette be, lehet, hogy csak hónapjai, évei vannak hátra.
Suchman Tamás, az MSZP egykori minisztere az ATV-ben jelentette be, lehet, hogy csak hónapjai, évei vannak hátra.
Növelni kell a védelmi együttműködést sok képviselő szerint.
Hárman vagyunk, kicsik vagyunk, de a jogi érveink erősek. Szlovák-magyar-lengyel szövetség az EU ellen.

A török ciprióták minden megmozdulásukkal próbálják bizonyítani országuk létezésének jogosultságát.

A Szegedi Törvényszék felfüggesztett börtönre is ítélte.

A kormányhivatal nem tartja fontosnak a környezeti vizsgálatot, de az önkormányzat szeretné, ha készülne.

Hiánypótló növényeket ültetett a fővárosban a kutyapárt.

A Gik már 25 országban kapható, és Amerika meghódítására is készen áll.

Elfogatóparancsot adtak ki Törökországban a kurd szakadárok több tucat vezetője ellen.

A 74 éves hölgy Alzheimer-kórban szenved, és cukorbeteg.

Egy üres telken találták, elvitték megsemmisítésre.

A parlament jóváhagyta Saulius Skvernelis miniszterelnöki megbízatását.

A Magyar Állandó Értekezlet jövő heti ülését készítette elő Orbán Viktor és Kelemen Hunor.

Minden második gép a földön marad holnap a társaságnál, béremelést követelnek a pilóták.

Hamarosan szövetséget hoznak létre a budapesti rövid távú lakáskiadók.

Nagy erejű robbanás történt egy családi házban a főváros IV. kerületében.

A két szurkoló mindent megtett, hogy bejusson az Arsenal elleni rangadóra.

A forgalom 14 órára állt helyre az érintett szakaszon.

Egy búzaszállító hajó ütközött a bajai Duna-hídnak, nem esett kár a pillérben, senki sem sérült meg.

Januárban újabb magyar fegyverszállítmány indul Irakba az Iszlám Állam ellen. Katonákat is kiképzünk.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.

A zenész 65 éves volt.

Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.