Parlament: Varga Mihály lesz a középpontban
A nemzetgazdasági miniszter öt javaslatát tárgyalja pénteken az Országgyűlés.
A nemzetgazdasági miniszter öt javaslatát tárgyalja pénteken az Országgyűlés.
Ma már négy-ötezer forintos játékot kapnak a gyerekek. Az édességpolcról eltűnt a tejbevonó.
Robbanószerrel megrakott teherautóval hajtottak az épületet védő kerítésnek.

Európa politikai térképét is átrajzolhatják a tengerentúli fejlemények.

Állítólag a demokratákkal és a republikánusokkal is tartották a kapcsolatot.

A munkaadók terhei öt százalékkal mérséklődhetnek 2017-ben.

Nyolcvankét éves korában hunyt el a legendás énekes-dalszerző.

Tévedés, hogy a világklasszis úszó a befejezést fontolgatja. Beszélgettünk vele túlsúlyáról is. Interjú.

J. K. Rowling egy csütörtöki beszélgetésen árult el újabb részleteket a Legendás állatok című filmről.

Ha Hillary Clinton indul még valaha választáson, javasolnánk, vegye be a stábjába Kovács Lászlót.

A Jobbik elnökének 2001 és 2003 között voltak „ilyen kapcsolatai” – állítja Terry Black.

A tőrvívó Torinóba tartott vonattal, amikor elszenderedett.

A plasztikkönyöklőn pihenő újságírók szinte széttépték Tuzson Bence fideszes képviselőt a kérdéseikkel.

Klaus Johannis úgy nyilatkozott csütörtökön, hogy az adócsalás „jelentős problémát” okoz Romániában.

A VfL Wolfburg 5-1-es győzelmet aratott.

A NATO egyik helyi szóvivője szerint a környéken lövések is hallatszottak.

Még több Darth Vader!

Rogán Antal és Lázár János sem ismeri a korrupciógyanús program részleteit.

Többek között erőszakos fráternek nevezte az új vezetőt.

A párizsi klímaegyezmény felmondására vonatkozó ígéretet is eltávolították.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kezdeményezésről kérdeztük Bodnár Zsanettet, a Fidelitas Angyalszárny nagykövetét.

Eszükbe sem jut kritikus kérdéseket feltenni a Tisza Párt elnökének – mutatott rá Kocsis Máté.

Vanyarc közelében rögzítette a rudlit egy autós.

Viharos széllökésekre figyelmeztetnek vasárnap.

A férfi illegálisan tartózkodott az országban.

Itt a végjáték.

Moszkva készen áll a csapásra.

Bár az Arsenal legyőzte a Brightont, akadnak problémák az észak-londoniaknál.

Érdemes elkerülni a súlyos kockázatot.

Kemény kritikák, miután az eltiltott magyar középpályás nélkül nyert a csapat a Wolverhampton ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.