Magyar szórólapot bírál a brit külügyminisztérium
A budapesti brit nagykövetség már kifejezte aggályait a magyar kormánynak a szórólap tartalma miatt.
A budapesti brit nagykövetség már kifejezte aggályait a magyar kormánynak a szórólap tartalma miatt.
A 36 személy Görögországból érkezett a menekültelosztási mechanizmus által.
Dárdai Pál a szerencsében bízott, de papírforma eredmény született Münchenben.

A forduló mérkőzéseinek összefoglalója.

Megjelent a szerdai Magyar Közlönyben a kormányhatározat a rövid és a középtávú közútfejlesztésekről.

A pályázati dokumentáció második részét október 7-ig kell benyújtani a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz.

Itt vannak a Bahama-iratok, Neelie Kroes volt uniós biztos mellett Horváth László neve is felbukkant.

A becslések szerint a McLaren egy-másfél milliárd font sterlingért cserélhetne gazdát.

John Kerry amerikai külügyminiszter szerint van.

22,7 milliárd forinttal megemelték az autóbusszal végzett személyszállítási közszolgáltatások idei költségtérítését.

Washington korábban az oroszokat vádolta meg a támadással.

Ezt a román rendőrség állapította meg Nagy Feróék augusztusi koncertje kapcsán.

Egy bíróság 21 millió forint megfizetésére kötelezte szerdán a dániai Elvis Presley-múzeumot.

Hiába a nagy pénz, van még mit tenni a hazai amatőr ökölvívás helyzetének javításáért.

A kormány támogatja, hogy bizonyos sportegyesületek a nemzetstratégiával ellentétesen cselekedjenek.

Ocskay Gábor a Fehérvár AV 19 hokicsapat szakosztályvezetőjeként sok külföldivel dolgozik együtt.

A két mongol tréner azért vette le ruháit a riói olimpián, hogy így tiltakozzon a bírói döntés ellen.

Az első prototípusok tesztüzeme várhatóan jövő évben fog megkezdődni.

A szerb bekeményítés mögött az állhat, hogy egyre több a valódi, közvetlen, rossz tapasztalat.

Csak a tiltott fegyverviselésért indított romániai büntetőeljárásának lezárulása után kerülhet rá sor.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök megjegyezte, a Tiszának nem marad más, csak a politikai bűvészkedés.

Ha nem figyel, összes megtakarításától megszabadíthatják.

Gulyás Gergely az Igazság órája vendége.

Kedden még kitart az extrém hideg.

Brit politikusok és Washington is sürgeti a lépést.

Az orosz hadsereg összpontosítja erőit.

Dina Powell McCormick érkezett a META élére.

Havas Jon teljesen kikészült.

A home office rugalmas, de jogilag „könnyű”; a távmunka kötöttebb, viszont költségelszámolásban erősebb.

Ez az oka az intézkedésnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.