„Amit elértünk, közösen értük el”
Ma délután ötkor ismét hazai földön landolt a labdarúgó-Eb-n a nyolcaddöntőig jutó magyar válogatott.
Ma délután ötkor ismét hazai földön landolt a labdarúgó-Eb-n a nyolcaddöntőig jutó magyar válogatott.
Az önvezető vonatok üzemeltetésével óriási összeg spórolható meg. Robbanás előtt az iparág?
Eddig a legtöbb esetben a közegészségügyi feltételek megfelelőek voltak.
Ma délután ötkor ismét hazai földön landolt a labdarúgó-Eb-n a nyolcaddöntőig jutó magyar válogatott.
Az önvezető vonatok üzemeltetésével óriási összeg spórolható meg. Robbanás előtt az iparág?
Eddig a legtöbb esetben a közegészségügyi feltételek megfelelőek voltak.
A reggeli küzdelem után a Ligetvédők a kordonon túlra szorultak. Rendőrök tartózkodnak a helyszínen.
Szeretnék elérni, hogy az új szabályozás ne csak közlekedési szempontokat vegyen figyelembe.
Mintegy száz tehetséges, hátrányos helyzetű fiatal zenész tanulhat a Snétberger központ kurzusán.
A 2012-es 4-0-s spanyol győzelmet hozott Eb-fináléért sikeresen vágott vissza Olaszország.
A Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint eleget tettek a bizonyítási tehernek.
A Kálomista Gábor résztulajdonában álló cég jár jól.
Ám reméli, hogy az már egy megreformált unió lesz.
A bankok perekkel, az állam adókötelezettséggel akadályozza az adóssággal terhelt ingatlanok visszaadását.
A vonatkozó szerződést a felek kedden írják alá.
A nemzeti tizenegy fantasztikus teljesítményével hetekig lázban tartotta az országot.
A bíró további szakértők meghallgatását rendelte el, a tárgyalás ősszel folytatódik.
Szeptember 2-áig dönt a brit Konzervatív Párt.
Áttörést hozhatna, ha nem a büntetésre, hanem a felvilágosításra helyezné a hangsúlyt a NAV.
Oroszország baráti ország és stratégiai partner Törökország számára – hangsúlyozta a török elnök.
Ketten meghaltak, és legkevesebb 72 ember megsebesült.
Személyi konzekvenciákat kellene levonjanak a brüsszeli intézmények a külügyminiszter szerint.
Bezáratta és megbírságolta a vizsolyi Attila Patikát az OGYÉI.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
„A nőkre is kiterjesztett sorkatonaság azonban még így is kérdéseket vet fel: valóban befogadóbb lesz a sereg a változástól?”
Két, az előző idényben még NB I-es csapat játszott egymással NB II-es meccset hétfőn este Kecskeméten. A hazaiak simán nyertek.
Az ukrán elnök is támogatja a háromoldalú találkozót.
A képviselő szerint többszörös életfogytiglant érdemelne az ukrán elnök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.