Tényleg áttör a szélsőjobb Franciaországban?
Valamivel kevesebb mint háromszor annyi szavazatot szereztek, mint a legutóbbi regionális voksoláson.
Valamivel kevesebb mint háromszor annyi szavazatot szereztek, mint a legutóbbi regionális voksoláson.
Kaposvár magára hagyott városrészében a polgári miliő már csak emlék. A lakók a betelepítettekre panaszkodnak.
A szomáliai származású lány a rendőrség gyanúja szerint Bécsen keresztül Szíriába akart utazni.

A vádlottat más büntetőügyben korábban már jogerősen kiutasították Magyarország területéről.

A magyar csapat összteljesítménye csúcs: ennyi aranyat és ennyi pénzt még sosem nyertek Eb-n.

A nyilvánosságra került iratokban a terrorszervezet szükségesnek tartja a gyermek katonák kiképzését.

Vagyonosodási vizsgálat elindítását szorgalmazta a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál saját maga ellen.

Az alkalmazottaknak hajszárítót is kellett szerezniük.

A fenti állítást Matteo Renzi miniszterelnök tette, miután rekordot döntöttek az olasz múzeumok.

A régi brüsszeli kereskedők már rég leléptek, a gyárak pedig immár mecsetek. Az egyik párizsi merénylő házának ablaka pont a városházára néz. Tartsanak velünk!

A Vs.hu szerint lobbizni kezdtek a hazai informatikai cégek Orbán Viktor vejénél.

Tüzetesen átvizsgálják minden négyzetméterét, mielőtt kedden Ferenc pápa szentmisét mutat be.

A november végi kormányváltás utáni lengyelországi fejleményekről lesz szó.

Magánvállalatok és állami szervek tömkelege használja az SHA-1 titkosítási algoritmust globálisan.

Az eb megdöntötte a leghosszabb „emberi alagúton” való átgördeszkázás világrekordját.

A szövetségi kapitány többszöri érdeklődése és meghívása után mondott igent.

Az üregeket a Hamasz emberei vájták csempészés céljából.

A cseh államfő meggyőződése, hogy nincs szükség a szabad mozgást biztosító schengeni övezet szűkítésére.

A feltételezések szerint Walesben. Majd elbontották és Wiltshire-ben újraemelték.

964 574 ember adatait rögzítették, de a menedékkérők tényleges száma ennél alacsonyabb.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A vonatokat az ukrán tűzszerészek átvizsgálták.

Hatalmas sikere volt a nem mindennapi látványosságnak.

Javulnak a látási viszonyok.

A mesevilág biztonságot ad, ezért fontos, hogy a gyerekek hihessenek a csodákban.

Ismét találkozhat Trump és Zelenszkij.

A lengyel hadsereg közölte: a vadászgépek azonosították, majd kikísérték az orosz felderítő repülőgépet, amely a lengyel légtér közelében, a Balti-tenger felett repült.

Több robbanás hallatszott.

A Liverpool érzelmekkel teli meccsre készül, erre emlékeztetett a csapat holland edzője.

A közelgő új korszak lehetőségeit, egy heroikus életmű tisztázását és egy eddig kevéssé ismert metafizikus hazai fogadtatását is vizsgálja többek között a Magyar Szemle legújabb száma.

Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.