Egy afgán fiú útja Magyarországra
„Láttam, ahogy a tálibok emberek tucatjait fejezték le, és tudtam, hogy ez akár velem is megtörténhet.”
„Láttam, ahogy a tálibok emberek tucatjait fejezték le, és tudtam, hogy ez akár velem is megtörténhet.”
A parázsló és a szélben felgyulladó területek jelentik a legnagyobb gondot.
A hőmérséklet is jóval alacsonyabb lesz.
„Láttam, ahogy a tálibok emberek tucatjait fejezték le, és tudtam, hogy ez akár velem is megtörténhet.”

A parázsló és a szélben felgyulladó területek jelentik a legnagyobb gondot.

A hőmérséklet is jóval alacsonyabb lesz.

Kulturális programok is várják a résztvevőket.

Az ellenzéki pártok mindegyike bírálta a miniszterelnököt.

Az 1 millió hektáron vetett őszi búzát learatták, 5 millió tonnát sikerült betakarítani – közölte a miniszter.

A 17 éves Max Verstappen a kilencedik rajtkockát szerezte meg élete első magyar futamán.

Két személygépkocsi ütközött össze a Balaton felé tartó oldalon Szabadbattyán közelében.

Szombaton napközben újabb légi és tüzérségi csapásokat mért a török hadsereg az Iszlám Állam szíriai és a Kurdisztáni Munkáspárt észak-iraki állásaira.

A gépen ketten voltak, de nem sérültek meg.

Itt gyűjtik egybe a közterületekről eltávolítandó, a szovjet korszakból származó emlékműveket Kijevben.

A vízibicikliről került a vízbe Balatonfürednél.

A drezdai összecsapásban három ember megsérült, egy embert kórházba kellett szállítani.

Sokan azt hitték, hogy a sorozatos korrupciós botrányok megtörték Blattert. Mostanra kiderült: mindenki tévedett.

A csapat bevallotta, már folynak a tárgyalások.

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke szerint jól működő államhoz jó vezetők kellenek.

A rendezvény irodalmi kávéházzal, játszóházzal, vitézi próbával, könyvműhellyel és előadásokkal várja a kicsiket és nagyokat.

Ezek 99 százalékát emberi gondatlanság vagy szándékosság okozza.

Ezt Kenyában, apja szülőhazájában mondta az elnök. Látogatására lezárták a főváros egy részét, ahol az elmúlt években több látványos merényletet hajtottak végre.

A Csontváry- és Nemes Lampérth-képek eltűnése miatt kell távoznia a MODEM éléről Kukla Krisztiánnak. A tulajdonost kártalanítják.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Humoros történeteket árultak el a miniszterek.

A háborút támogató országokban adóemelésekkel indul az év.

A tárcavezető szerint a gyorsforgalmi úthálózat az, amit a fuvarozóknak elsősorban igénybe kell venniük.

Kéréssel fordult az emberek felé az esztergom–budapesti érsek.

„Jelentős előrelépést tettünk a dokumentumok véglegesítése felé.”

A rendhagyó produkciót a hit újfajta megszólításának szánták.

A légierő már korábban fenyegetésre figyelmeztetett.

Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.

A Filante tanulmányt arra fejlesztette a Renault, hogy hatótáv- és fogyasztásrekordokat döntsön vele.

Elhúzódik Tóth Balázs sérülése, kihagyja a karácsonyi bajnokit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.