Felfüggesztették a pedofíliával vádolt volt nuncius tárgyalását
A papi rendből kizárt volt érseket rosszullét miatt kórházba kellett szállítani.
A papi rendből kizárt volt érseket rosszullét miatt kórházba kellett szállítani.
A Gazpromnál végzett munkája révén „jóval értékesebb célszemély” volt, mint amikor még a német kormányt vezette.
Megfékezték a lángok terjedését a tűzoltók Győr és Bőny között.
A papi rendből kizárt volt érseket rosszullét miatt kórházba kellett szállítani.

A Gazpromnál végzett munkája révén „jóval értékesebb célszemély” volt, mint amikor még a német kormányt vezette.

Megfékezték a lángok terjedését a tűzoltók Győr és Bőny között.

Felhőszakadással, erős széllel, kisebb méretű jéggel jöhet a hétfő.

Egy prágai színház a legmenőbb cseh sztárszínészekkel állítja színpadra Mézgáék legújabb történetét. Azért kis szépséghiba is van a dologban.

A dizájnerdrog miatt többen súlyos állapotban.

A Stollár Fanny, Gálfi Dalma kettős győzött a wimbledoni nyílt teniszbajnokság női páros versenyében.

Szarajevó és az EU is a szerb miniszterelnököt ért incidens kivizsgálását követeli.

Kevés helyen készítik el megfelelő módon a bélszínt, Mohai Géza mégis úgy döntött, hogy betér a Húsevő Virágba.

Fejős Éva trópusokról, az Ulpius bedőléséről és a szerzők kiszolgáltatottságáról.

A tűz két méhészet kaptárjait és egy erdősávot is veszélyeztet.

0,9 Celsius-fok volt Csíkszeredában.

Kunhalmi arra kéri Tarlóst, hogy a főváros adjon tisztasági csomagot a bevándorlóknak.

A rendszerváltás után ugyan több országban is voltak brókerbotrányok, azonban Magyarország mind közül kiemelkedik.

Csárdi Antal szerint meglopják a budapestieket.

A halálos áldozatok mindegyike idős ember volt, az otthon lakója.

Míg az év vihara minden útjába kerülőt szétzúzott, Hellász vért izzadt a reformcsomag összehozásán.

Öt próba után EP-t vettek fel. A Puma Danger persze nem ily gyors lövetű, okosan lép egyről a kettőre.

A magyarországi ingatlanok biztosítottsága viszonylag jó, mintegy 72 százalék, ám sok esetben alulbiztosítottak.

A zuhany nyelte el a legnagyobb hatalmú gengsztert.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.