A kastélyprogram után itt a várprogram
Elfogadta a kormány a Nemzeti Várprogramot: 31 várat újítanak fel 25 milliárdból.
Elfogadta a kormány a Nemzeti Várprogramot: 31 várat újítanak fel 25 milliárdból.
Ha tető alá hozzák a görög megállapodást, akkor azért, ha nem, akkor azért.
Félnek, mert elveszíthetik munkájukat, ha a tulajdonos eladja hajóit egy dán vállalatnak.
Elfogadta a kormány a Nemzeti Várprogramot: 31 várat újítanak fel 25 milliárdból.

Ha tető alá hozzák a görög megállapodást, akkor azért, ha nem, akkor azért.

Félnek, mert elveszíthetik munkájukat, ha a tulajdonos eladja hajóit egy dán vállalatnak.

Több száz fegyenc lázadt fel egy melbourne-i börtönben kedden, miután betiltották a dohányzást.

A villámcsapások okozta elsődleges károk száma évi 23 ezer, ezekre 1 milliárd 670 millió, míg a 29 ezer másodlagos kárra 2,3 milliárd forintot fizetnek ki a biztosítók, a károk több mint fele júniusban és júliusban keletkezik – mondta Balla Tamás, a Magya

Id. Kovács Csabát, az eddigi szakmai alelnököt választotta meg elnöknek az MJSZ.

A szemtanúk beszámolói alapján kétségbe vonhatóak az eddig elhangzott hatósági közlések.

Körülbelül három órán át tartott a helyszínelés a VIII. kerületben.

Szeptembertől már 320 ezer bölcsődés és óvodás ehet ingyen.

Annak ellenére, hogy Dave Grohl énekes nemrég bokatörést szenvedett a színpadon, máris koncerteznek.

Az Európai Bizottság támogatja Magyarországot, az ország már nincs egyedül a menekültkérdés tekintetében.

Intrikák, alkohol, korrupció és leszámolások pusztítanak Jurij Poljakov frissen megjelent regényében.

Dánia vissza akarja állítani a határellenőrzést a német–dán határon.

Így csak a Csehországban balesetet szenvedett, teljes mértékben javíthatatlan gép pótlásáról kell gondoskodni.

A 89 éves néni ismét akcióba lendült, egy kónyi családi házba surrant be és 70 ezer forintot lopott el.

Új szolgáltatásokat vezet be vállalati ügyfelei számára a hitelezés élénkítése érdekében a Budapest Bank.

A Manchester United ajánlatot tett Sergio Ramosért, a Real Madrid világ- és Európa-bajnok védőjéért.

Az ország legidősebb sakkmesternője a hétvégén megdöntötte Capablanca szimultáncsúcsát.

Tavaly 12 százalékkal nőttek az áfabevételek, az adóalap 3 százalékkal bővült.

Az ügyben lefoglaltak 109 csomag, mintegy százezer forint értékű, magyar adójegy nélküli cigarettát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az időjárást egy ciklon és egy anticiklon együttesen alakítja.

A kormányülésen kérdezték a minisztereket az ünnepi készülődésről.

A kormány megvitatta a januári intézkedéseket és a múlt heti uniós csúcs eredményeit is.

Megható fotót osztott meg a kormányfő.

Külső beavatkozás a magyar választásokba?

Ausztrália hivatalosan is meghívta az országba Jichák Hercog izraeli államfőt a zsidó közösséget ért terrortámadás után.

A walesi herceg családja kitűnt a többiek közül.

The Hungarian prime minister plans to read four or five books.

Úgy tűnik, hogy a kontinens döntött.

Kiemelkedő életműveket díjaznak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.