Mától itthon is elérhető a Spotify
Ingyenesen válogathatunk a több mint 20 millió zeneszámból.
Ingyenesen válogathatunk a több mint 20 millió zeneszámból.
Pintér Sándor szerint el kell érni, hogy a fogvatartottak közül a munkaképesek dolgozzanak.
Közel 66 millió euró értékben vásároltak a befektetők novemberben, a teljes állomány 2,2 milliárd fölött van.
Ingyenesen válogathatunk a több mint 20 millió zeneszámból.

Pintér Sándor szerint el kell érni, hogy a fogvatartottak közül a munkaképesek dolgozzanak.

Közel 66 millió euró értékben vásároltak a befektetők novemberben, a teljes állomány 2,2 milliárd fölött van.

Mozgósítja híveit az ukrajnai kormányzó párt, és kétszázezres szimpátiatüntetést szervez a hét végére.

A mediterrán temperamentumáról ismert zongoraművésznő szombaton dedikálja első Best of albumát.

Lopás gyanúja miatt indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság a csoport ellen.

Állandó emlékkiállítás nyílt csütörtökön a Vas megyei Csehimindszenten, a hercegprímás szülőházában.

Az eseményen beszédet mond Orbán Viktor, melyet a Hír TV-n, az MNO-n és a Lánchíd Rádió is élőben követhet.

A tárlaton a magyar származású világhírű fotóművész francia fővárosról készült eredeti felvételei láthatók.

A síelők mellett a hódeszkásokat is várja a székely síparadicsom.

Az orosz államfő évértékelő beszédében elképzelhetőnek és szükségesnek tartotta az alkotmány „finomítását”.

Párját ritkító régészeti lelethez jutott a Szépművészeti Múzeum a kormányzati támogatásnak köszönhetően.

Somogy megyében összesen 140 millió forint állami támogatást nyertek el a szociális tűzifaprogram kétmilliárd forintos keretéből.

A ferencesek fenntartásában lévő Autista Segítő Központ örömvasárnapi koncertet rendez a gyöngyösi Kolping Házban.

Élet nyomára bukkantak az exobolygókon, a felfedezett köd még a gyakorlott csillagászokat is meglepte.

47 éves nő saját hibáját próbálta leplezni.

A Magyar Fejlesztési Bank bevezette az MFB Élelmiszer-ipari forgóeszköz hitelprogramot.

Jövőre 2,4 százalékos lesz a nyugdíjemelés mértéke – jelentette be Soltész Miklós. Az emelés 2,8 millió embert érint.

A DK helyi tagjai a szélsőséges Toroczkai László mellé álltak a vasárnapi ásotthalmi időközi választáson.

Drew Barrymore mindenképpen szeretett volna kistestvért első gyermekének.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Boldog karácsonyt!

Cáfolta a hírportál értesüléseit a szóvivő.

Instagram-oldalán üzent ukrán barátainak.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.