Paksi győzelmével megerősítette vezető helyét a Videoton
A fehérvári csapat 4-1-re győzött az OTP Bank Liga hatodik fordulójából elhalasztott mérkőzésen.
A fehérvári csapat 4-1-re győzött az OTP Bank Liga hatodik fordulójából elhalasztott mérkőzésen.
Kell a hely a tavaly júliusi sikertelen katonai puccs óta tömegesen bebörtönzöttek elhelyezéséhez.
Megszavazták a függetlenségi népszavazásról szóló törvényt.
A fehérvári csapat 4-1-re győzött az OTP Bank Liga hatodik fordulójából elhalasztott mérkőzésen.
Kell a hely a tavaly júliusi sikertelen katonai puccs óta tömegesen bebörtönzöttek elhelyezéséhez.
Megszavazták a függetlenségi népszavazásról szóló törvényt.
A Híradóban szembeállították a pénzért letelepedőket a menedékkérőkkel, de az Egyenes beszédben nem került szóba.
Az Art Quarter Budapest néhány év múlva már nem csak a nevében lehet a főváros egyik művésznegyede.
Az igazságügyi miniszter kedden jelentette be a bevándorló fiatalokat a kitoloncolástól védő program végét.
A világ egyik leghíresebb fotósa, Sebastiao Salgado képei a Műcsarnokban.
A volt miniszterelnök-helyettest pénzügyi visszaéléssel gyanúsítják.
Drágább a felvásárlási ára a szlovák terméknek, mint a magyarnak, itthon mégis kevesebbet kérnek érte.
Az RTL Híradó információi szerint az édesanya még élt, amikor a rendőrök rátaláltak.
A szlovákiai EP-képviselő szerint illúziókat kerget a magyar kormány a V4-ekkel kapcsolatban.
Szóval őszi „zavargások”. Nem rossz, de ajánlhatunk még tematizálósabbat: őszi „ellen-fülkeforradalomkodások”.
Európában is láthatatlan mikroműanyag rostok szennyezik a városi csapvíz 72 százalékát.
A megkérdezettek mintegy 23,3 százaléka jelölte be ezt a válaszlehetőséget.
A Római Katolikus Gimnázium jogi helyzetének tisztázását követelték.
A magyar iskolás gyerekek tizenkilenc százaléka alkalmi dohányzó.
Sőt, péntektől hétfőig egy közvélemény-kutatást is lezavartak, hogy megkérdezzék, mit gondol a nép.
Egy névtelen levél íróját akarták megtalálni.
Újabb törvényt módosíthatnak annak érdekében, hogy ne kelljen elárulni, ki fizet az államkassza helyett a Felcsútnak.
Az ezt bejelentő divatházakba olyan márkák tartoznak, mint a Dior, a Gucci vagy a Louis Vuitton.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Tóth Márton szűkszavúan nyilatkozott a sajtónak.
Áfra T. Attila másodjára kapta meg a rangos elismerést.
A magyar kézilabda-válogatott kapusa a nyártól nevelőegyesületében, a Győrben folytatja a pályafutását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.