Navracsics: Sok mindent helyre tesz Bayer második cikke
A miniszterelnök-helyettes a Hír TV Rájátszás című műsorában azt mondta, örül annak, hogy a Fidesz-alapító publicista a második cikkében már nem lépte túl a hétköznapi beszéd határait.
A miniszterelnök-helyettes a Hír TV Rájátszás című műsorában azt mondta, örül annak, hogy a Fidesz-alapító publicista a második cikkében már nem lépte túl a hétköznapi beszéd határait.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) várhatóan nem írja alá a kormány által a pedagógusok sztrájkbizottságának javasolt megállapodástervezetet.
A köztársasági elnök szerint világunknak ma is arra az összhangra van szüksége, amely korábban Európa újraegyesítéséhez vezetett.

Nem járnak az 1-es villamosok a teljes vonalon, mert elszakadt a felsővezeték a Hungária körút és az Egressy út kereszteződésében.

Csütörtökön ülésezik a rendészeti bizottság a közelmúlt erőszakos bűncselekményei ügyében.

Vas megyében, valamint a Balaton keleti csücskénél 22, Heves megyében 23 centiméteres hóvastagságot mértek. A közlekedésben több helyen fennakadások voltak.

Jól vannak a bakonyi buszbaleset sérültjei, csak egyiküket kell kórházban megfigyelni – mondta az ajkai Magyar Imre kórház ügyeletes orvosa.

Demján Sándor a Prima Primissima Díjjal, valamint a Demján Sándor Alapítvány által egyedülálló módon és mértékben támogatta és támogatja a magyar kultúrát, a művészetet, a sportot, a tudományt, az oktatást.

Hilbert Edit a Budapest Környéki Törvényszék új elnöke – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) hétfőn a honlapján.

A közbiztonság erősítésére hivatott és a 90-es években jól működött Szomszédok Egymásért Mozgalom újjászervezése kezdődik meg.

Napjában már 12 órás tesztüzemben fut a 4-es metró vonalán az Alstom szerelvénye.

Másodfokon folytatódik a Fővárosi Törvényszéken kedden az UD Zrt.-ügy, amelyben vádlott volt Dávid Ibolya, Szilvásy György és két társuk.

A kormány megvizsgálja a pedagógusokra vonatkozó kafetéria eltérő gyakorlatát, és rendezi a szabályokat.

A kormány véglegesen meg kívánja oldani a szocialista kormányok alatt hitelcsapdába hajszolt családok helyzetét – közölte az Emmi.

Megszüntette a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a havazás miatti forgalmi akadályokat, és elhárította a közlekedési balesetekből adódó problémákat.

Az egészségügyi államtitkárság szerint az új nyugdíjszabályok miatt nincs bizonytalanság az egészségügyben, mindez csak szándékos rémhírkeltés.

Minden település megközelíthető, és már majdnem minden útszakaszt megtisztítottak az országban, a havazásnak délutánra vége lett – eső, ónos eső váltotta.

A megyék jövőbeni szerepéről tárgyalt Orbán Viktor kormányfő a megyei közgyűlési elnökökkel hétfőn az Országházban.

Az ország északi és nyugati felén még 15-25 centi hó eshet éjfélig, a keleti és déli részen ónos eső nehezítheti majd a közlekedést.

Orbán Viktort „Én is cigány vagyok” feliratú táblával ábrázoló montázst tett közzé a hivatalos Facebook-oldalának üzenőfalán a balliberális ATV, majd kora délután eltávolították a szerkesztők.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.