Novák Katalin: Elfogadta az Országgyűlés a 25 év alattiak szja-mentességéről szóló javaslatot
A megszavazott intézkedés akár egymillió 15–25 év közötti fiatalnak jelenthet komoly segítséget.
A megszavazott intézkedés akár egymillió 15–25 év közötti fiatalnak jelenthet komoly segítséget.
György István hangsúlyozta: már nem a vakcinamennyiségen múlik, hogy a várakozók közül ki mikor kapja meg a védőoltást.
Az Országgyűlés szinte minden képviselője kiállt az őshonos kisebbségek mellett.
A megszavazott intézkedés akár egymillió 15–25 év közötti fiatalnak jelenthet komoly segítséget.
György István hangsúlyozta: már nem a vakcinamennyiségen múlik, hogy a várakozók közül ki mikor kapja meg a védőoltást.
Az Országgyűlés szinte minden képviselője kiállt az őshonos kisebbségek mellett.
Upor Lászlóék súlyos mulasztásokat követtek el az oktatásszervezésben, a szigorú számadású iratok kezelésében és vagyongazdálkodásban is.
A magyar egészségügy az utóbbi hetekben úgy jutott túl a járvány harmadik hullámának legkritikusabb szakaszán, hogy valamennyi beteg számára biztosított maradt az ellátás.
A Galvani-híd nyomvonaláról még mindig nem született megegyezés, de jó úton haladnak a tárgyalások.
Portik Tamás egykori barátnője nem mert abban a választókerületben indulni, ahol személyesen ismerik.
A biatorbágyi önkormányzat saját méréseket végeztetett a Füzes-patak szennyezésével kapcsolatban, és már meg is tette az ügyészségi feljelentést.
A Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője azt mondta: úgy látszik, hogy a járvány leszálló ágba került.
Elég masszív, rendszeres mozgás tapasztalható a szerb–magyar határon.
A budapesti Fidesz szerint, ha a főpolgármesteren múlna, akkor egész Budapestről kitiltaná az autókat.
A magyar lakosság 38 százaléka már megkapta az oltást, szemben az 22 százalékos uniós átlaggal.
Besült a humorágyú.
2021. április 9.: „A DK elkövetett egy hibát; elkezdte mondogatni azt, hogy a kínai oltást addig ne fogadjuk el, meg az oroszt sem […]” – 2021. április 22–23.: Bocsánatot kérni nincsen miért […]!”
Külön ügyvédi iroda koordinálja a jogi tanácsadók munkáját.
Célunk, hogy hibák nélkül, a szabályok, rendeletek és törvények szigorú betartása mentén haladva működjünk – mondta lapunknak az SZFE vezetése.
A vidéki szavazókra is kivetette hálóját Karácsony Gergely, ami azt jelzi, a főpolgármester lesz a baloldal miniszterelnök-jelöltje
A DK alelnöke ezúttal az ATV-ben szidta a kormány járványkezelését, Orbán Viktor miniszterelnököt pedig szívtelen dögnek nevezte.
A fertőzésveszély elkerülésén kívül az embercsempész-útvonalak lezárása áll a háttérben.
Kimagasló helyen szerepelnek egyetemeink a Center for World University Rankings (CWUR) 2021/2022-es rangsorában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Balesetek és útfelújítások nehezítik a közlekedést.
Az épület, amely betegek ellátására szolgálna, még mindig nincs kész.
Akár a szárnyasok életébe is kerülhet az emberi jó szándék.
Sok tanulsága van a lezárult voksolásnak.
Az Európai Unió vezérkara minden támogatást megad Kijevnek.
A Tisza Párt elnöke bármit büntetlenül megtehetne, örök büntetőjogi mentességet kapna minden általa elkövetett bűncselekmény alól.
A családnak nagy felelőssége van abban, hogy hagyják-e idős hozzátartozójukat volán mögé ülni.
Még nem késő elindulni! Mutatjuk, milyen programokkal készültek országszerte.
Az ukrán elnök fegyvergyártásra akarja elvenni az országok pénzét.
Még pusztítóbb csapásokra készülnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.