Helyi termékeket gyártó munkahely épült Nógrádban
A két szociális szövetkezet összesen százmillió forintból jött létre.
A két szociális szövetkezet összesen százmillió forintból jött létre.
Az orosz kormány fokozatosan 65 évre emelné a közalkalmazottak nyugdíjkorhatárát.
Egy tanulmány szerint már elkezdődtek azok a folyamatok, amelyekből egy egészen más világ rajzolódik ki.
A két szociális szövetkezet összesen százmillió forintból jött létre.

Az orosz kormány fokozatosan 65 évre emelné a közalkalmazottak nyugdíjkorhatárát.

Egy tanulmány szerint már elkezdődtek azok a folyamatok, amelyekből egy egészen más világ rajzolódik ki.

Teljes a bizonytalanság az ágazatban. Egyelőre mégsem lesz ingyenes a kémények tisztítása.

Az esetek hatvan százalékában tíz évnél öregebb gépkocsit hoznak a határon túlról.

Tavaly mindössze 11 milliárd forint értékben kötöttünk betegségbiztosítást.

Az online alkuszok 10-15 százalékos díjemeléssel kalkulálnak.

A döntés oka, hogy az olcsó olaj miatt a szaúdi államháztartási hiány példátlan mértékben nő az idén.

A terveket úgy kell elkészíteni, hogy bármikor autóúttá, autópályává lehessen fejleszteni.

Az alacsony olajárak miatt döntöttek a kíméletlen költségcsökkentés mellett.

A Volkswagen a jövőben is a világ legjobb autógyártói közé akar tartozni.

Rosszat tenne az üzletnek, ha az Egyesült Királyság elhagyná az Európai Uniót – figyelmeztet Washington.

Az üzletek bevétele 1 százalékkal, 12 milliárd forintra nőtt az első nyolc hónapban a tavalyihoz képest.

Kaptárégetés, petíció a bizottságnak – Brüsszelben és Budapesten is demonstráltak a magyar méhészek.

Ez nem jelenti azt, hogy a GVH az ügylettel kapcsolatos esetleges polgári jogi vitában állást foglalna.

Az ipari termelői árak 1,5 százalékkal alacsonyabbak voltak szeptemberben, mint egy évvel korábban, ezen belül a belföldi értékesítés árai 3,7 százalékkal, az exportértékesítésé 0,2 százalékkal csökkentek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)

Brüsszel: Van uniós támogatás a lakossági energetikai beruházásokra.

Litvániában is támogatja a kormány az online fuvarmegosztót.

Az ügyben egyik áruházlánc sem érzi magát érintettnek.

A legtöbben az utánvétes átvételt részesítik előnyben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Néhány vonat kimarad, néhány sokat késik.

Ez a magyar álláspont.

Kiderült, hogy készülnek a Medián mérései.

A Magyar Pétert támogató véleményvezér tavaly november óta áll az újbudai önkormányzat alkalmazásában.

Különleges szentévet hirdetett XIV. Leó pápa Szent Ferenc halálának nyolcszázadik évfordulójára.

A brazil elnökkel egyeztetett Putyin.

A dán és a grönlandi külügyminiszter szerdán Washingtonba utazik.

A súlyos betegséggel küzdő Fazekas László 137 tétmérkőzésen erősítette a csapatot.

Ezért a dobogós helyezésért nincs szégyenkeznivalója olimpiai bajnokunknak.

Az 5G hálózat bevezetésének és a kereskedelmi szolgáltatások megkezdésének határideje 2027 márciusa.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.