Kész a megállapodás, jöhet az új károsanyagkibocsátás-mérés
A dízelautók károsanyag-kibocsátását 2017. szeptember 1-jétől mérik majd új módszerrel.
A dízelautók károsanyag-kibocsátását 2017. szeptember 1-jétől mérik majd új módszerrel.
Elsöprő többséggel szavazták meg, hogy ne változzon semmi.
Az alma népszerűsítésével indul az idénytermékek kampánya, majd a baromfitermékek, borok és halak következnek.
A dízelautók károsanyag-kibocsátását 2017. szeptember 1-jétől mérik majd új módszerrel.

Elsöprő többséggel szavazták meg, hogy ne változzon semmi.

Az alma népszerűsítésével indul az idénytermékek kampánya, majd a baromfitermékek, borok és halak következnek.

Ugyan az emelkedés a vártnál kisebb mértékű volt, de az idei harmadik negyedévben is több ilyen eszköz kelt el.

A terméktanács szerint a vörös húsok rákkeltő hatását valószínűsítő tanulmány félreinformálja a fogyasztókat.

A szakértők szerint így csökkenthető az adóelkerülés és a nemfizetés kockázata.

2017. október elsejével megszűnik a cukorkvóta, a szakértők szerint ez nem jár lényegi változással.

Az utóbbi 15 év alatt először veszteséget jelentett a Volkswagen.

A jövő év elején biztosan nem, és valószínűleg utána sem várható áremelés a fővárosi közösségi közlekedésben.

116 ezerrel nőtt a munkavállalók száma az egy évvel korábbihoz képest.

A nyereség 30 százalékkal 11,1 milliárd dollárra, részvényenként 1,96 dollárra emelkedett.

A duplájára kell emelniük a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű áruházaknak dolgozóik létszámát.

A gazdasági fejlődéshez elengedhetetlen a hatékonyan működő állam.

A Szerencsejáték Zrt.-nek évről évre több bevételt hoz a sportfogadás.

Az EP szerint meg kell erősíteni az uniós kibocsátási teszteket, hogy leleplezzék a csalókat.

Ha a parlamenti választások után hivatalba lépő új kormány növeli az államadósság-terhet.

A helyzetet nehezítik az olyan közösségi autószolgálatok, mint az Uber.

A Roszatomhoz tartozó cég a működtetéshez és a korszerűsítéshez szállít berendezéseket és tartalék alkatrészeket.

Az állati eredetű élelmiszerek akkor GMO-mentesek, ha az állatokat mentes takarmánnyal etették.

A fejlesztés nettó 376 millió forintból valósult meg.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kamara és a magyar kormány kiáll a bajba jutott termelők mellett.

Az M0-s autóúton és az M1-es autópályán is több kilométeres torlódás alakult ki.

A lakosság nyomására sok országban lépéseket tettek a kormányok, de már későn.

Néhány vonat kimarad, néhány sokat késik.

Hidvéghi Balázs hangsúlyozta, amíg nemzeti kormány van, ez nem történhet meg.

Az Egyesült Államok részlegesen kivonul közel-keleti bázisairól.

Irányt mutatott a Mercosur-megállapodás és a háború kapcsán is.

Ma ismét konstruktív egyeztetés zajlott az Építési és Közlekedési Minisztérium, a fuvarozói és szakmai érdekképviseleti szervezetek között.

Az FTC kapusa a BL-csapatok bajnokiján lépett ismét pályára, a Győr meg sem állt 51 szerzett gólig.

A frissen kiszivárgott iratok is tanúsítják, hogy Brüsszelből minden egyes magyarországi választásba beavatkoznak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.