Szerbiában a Déli Áramlat és a vasút volt a téma
Mindkét ország érdeke, hogy megépüljön a Déli Áramlat – hangsúlyozta Szijjártó Péter Belgrádban, ahol az államfővel és a miniszterelnökkel is tárgyalt.
Mindkét ország érdeke, hogy megépüljön a Déli Áramlat – hangsúlyozta Szijjártó Péter Belgrádban, ahol az államfővel és a miniszterelnökkel is tárgyalt.
2011-ben a vetőmag-felvásárlásnál, 2013-ban az élelmiszeriparban elkövetett bűncselekmények gyanúja miatt.
Jövőre olyan tevékenységeket támogatnak, amelyek segítenek versenyképessé tenni a magyar ipart.

Idén várhatóan elindul a mélypontról az ingatlanfejlesztés Magyarországon.
A papíron két egymást követő évben veszteséget felmutató áruházláncoktól négy év múlva megvonnák a napi cikkek árusításának jogát.
A terméktanács szerint a gazdák mára megelégelték, hogy napi egymillió liter áfacsalt külföldi tejjel kell versenyezniük.
Aradszki szerint ez az egyetlen lehetőség hazánk földgázzal történő biztonságos ellátására.
A felülvizsgálati eljárás során fenntartották a másodfokú ítéletet.
Harmadával növekedett a számuk az előző negyedévhez képest.
Összekapcsolják a cseh–szlovák–magyar–román villamosenergia-piacokat; energiabiztonságot és kiszámítható árakat várnak a lépéstől.
Csökkenti bruttó 4-4 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.
A fogyasztói magatartás és szemlélet átalakítására van szükség azért, hogy nőjön az erőforrások felhasználásnak hatékonysága, illetve azért, hogy a termelésben kevesebb nyersanyagot használjanak fel s kevesebb hulladék képződjön – fejtette ki a Földművelé
Összesen 57 millió dollárt tett a cégbe két amerikai befektető.
Az eddigi ötről évi 12-re növelné a francia kormány azon vasárnapok számát, amelyeken engedélyezik az üzletek nyitva tartását.
November végére „mindenféle számítás” szerint a múlt évi szint alá csökken a teljes államadósság
Erős évzárást prognosztizál a működőtőke-beruházások terén a HIPA nemrég kinevezett elnöke.
A nemzetgazdasági miniszter felkínálhatja a szervezet számára a budapesti Mészáros utca 48–54. szám alatti ingatlant.
5 forinttal csökkentette a Mol a 95-ös benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát.
Elfogadta az Országgyűlés az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrzési rendszer bevezetését.
Az ukrán energiaipari vállalat vezetője szerint így feltölthetnék a magyar gáztározókat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Egyéni akciókban és a korábbinál kevésbé szervezetten érkeznek.
Felháborító, hogy a gyermekek védelmének ügyét politikai haszonszerzésre próbálják felhasználni a baloldalon.
Közösen megálljt lehet parancsolni a kampány során az ellenzék részéről megfogalmazott rágalmaknak, üzente az államtitkár.
Közösségi oldalán elemezte a Tisza konferenciáját az egészségügyi államtitkár.
Recep Tayyip Erdogan szerint Izraelnek le kell állnia a támadásokkal.
Az amerikai hadsereg négy feltételezett „narkoterroristát” ölt meg a legutóbbi, Venezuela partjainál kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított hajó elleni csapásban – jelentette be pénteken Pete Hegseth hadügyminiszter.
A volt német kancellár kiemelte: a magyar kormányfő mindig kompromisszumra törekedett az európai színtéren.
Bombameglepetést hozott a labdarúgó NB I 9. fordulójának pénteki nyitómérkőzése.
Erős nemzetet csak erős családokkal lehet építeni – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára.
Valami nagyon nem stimmel az intersztelláris üstökössel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.