Emlékérme – Értékteremtés, gyűjtőszenvedély, befektetés (x)
A pénzérmék minden időben tükrözik készítésük korának jellemzőit, értékeit.
A pénzérmék minden időben tükrözik készítésük korának jellemzőit, értékeit.
Tavaly ötből négy közbeszerzést a hazai kisebb cégek nyertek el, ezzel hozzájuk került az ilyen közköltések negyede.
Ernyőszervezetté válik az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesülete.
A pénzérmék minden időben tükrözik készítésük korának jellemzőit, értékeit.
Tavaly ötből négy közbeszerzést a hazai kisebb cégek nyertek el, ezzel hozzájuk került az ilyen közköltések negyede.
Ernyőszervezetté válik az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesülete.
Visszaesett a gazdaság a gázai háború miatt – közölte Izrael statisztikai hivatala vasárnap.
A felek abban állapodtak meg, hogy 2016-ban Kína lesz a találkozó házigazdája.
További külső sokkokat kizárva van a rubelben erősödési potenciál.
Gazdaságélénkítő és munkahelyteremtő programot fogad el a G20.
Egy valós körülmények között végzett energiahatékonysági kísérlet szerint a szigetelés 46 százalékkal csökkentette egy családi ház fűtésszámláját.
Ezt Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára mondta az MTI-nek.
Cséfalvay Zoltán hazánk egyetemi kiválóságát és a vállalati kutatás-fejlesztési ráfordítások magas szintjét hangsúlyozta.
Az eredeti elképzelések szerint a béren kívüli juttatások adója januártól az eddigi, összesen 35,7 százalékról 51,17 százalékra nőne.
Az erről szóló nemzeti fejlesztési miniszteri rendelet a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.
Stratégiai megállapodást kötött a Knorr-Bremse és a Volán Egyesülés.
Több szakmunkásra, technikusra van szükség, mint amennyit a jelenlegi képzési rendszer kibocsát.
A kétoldalú kereskedelem további élénkítéséről állapodott meg Magyarország és Törökország.
Hatvan magyar üzem szállíthat a hétmilliós városba – mondta Fazekas Sándor.
A három energiahatékonysági pályázatra összesen 2,72 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésre.
3,2 százalékkal nőtt a GDP az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A távol-keleti országnak szüksége van a magyar csúcstechnológiára.
Pénteken kerül a törvényhozás elé a devizahitelek forintosításáról szóló törvényjavaslat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Egyéni akciókban és a korábbinál kevésbé szervezetten érkeznek.
Felháborító, hogy a gyermekek védelmének ügyét politikai haszonszerzésre próbálják felhasználni a baloldalon.
Közösen megálljt lehet parancsolni a kampány során az ellenzék részéről megfogalmazott rágalmaknak, üzente az államtitkár.
Közösségi oldalán elemezte a Tisza konferenciáját az egészségügyi államtitkár.
Recep Tayyip Erdogan szerint Izraelnek le kell állnia a támadásokkal.
Az amerikai hadsereg négy feltételezett „narkoterroristát” ölt meg a legutóbbi, Venezuela partjainál kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított hajó elleni csapásban – jelentette be pénteken Pete Hegseth hadügyminiszter.
A volt német kancellár kiemelte: a magyar kormányfő mindig kompromisszumra törekedett az európai színtéren.
Bombameglepetést hozott a labdarúgó NB I 9. fordulójának pénteki nyitómérkőzése.
Erős nemzetet csak erős családokkal lehet építeni – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára.
Valami nagyon nem stimmel az intersztelláris üstökössel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.