Thomas Cook: később fizetnék az áfát a hotelek
Az agrárminiszter szerint a zöldszüret és a lepárlás lehetőségének biztosításával sikerült elérni, hogy gond nélkül zajlott a szüret az ország valamennyi borvidékén.
Az agrárminiszter szerint a zöldszüret és a lepárlás lehetőségének biztosításával sikerült elérni, hogy gond nélkül zajlott a szüret az ország valamennyi borvidékén.
A tervek szerint 2022-től a kormány kizárólag az elektromos meghajtású autóbuszok beszerzését és továbbfejlesztését támogatja – közölte az államtitkár.
Milliárdos haszonra tesznek szert az élelmiszerbizniszben utazó bűnözői körök, az ételek hamisítása pedig egyre nagyobb méreteket ölt világszerte.
A kormány számára fontos a minőségi kézműves sajtok készítőinek támogatása, akik elsősorban rövid ellátási láncban, közvetlen értékesítéssel szeretnék elérni a vásárlókat.
Az EKB eddigi elnöke által tartott utolsó kamatdöntő ülésen a kamatcsökkentés mellett meglepő módon újraindították a korábban lezárt és sokat vitatott eszközvásárlási programot.
A legerősebb hónap volt a nyári turizmusban az augusztus – a piaci szereplők által korábban már jelzett tendenciát pénteken a Központi Statisztikai Hivatal jelentése is alátámasztotta.
Rendkívül büszkék vagyunk a családommal erre a kitüntetésre, olyannyira, hogy még a palackjainkon is megjelenítjük majd – mondta a kitüntetett pincészet vezetője, Günzer Tamás.
A Déli összekötő vasúti Duna-híd felújításával párhuzamosan megindult a kapcsolódó vasútvonalak háromvágányúra bővítésének előkészítése is.
Magyarország az adóügyekben olyan eredményeket ért el 2010 óta, amelyekről tíz vagy tizenöt éve még álmodni sem lehetett – erről beszélt a Magyar Nemzetnek Tállai András.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 866,21 pontos, 2,19 százalékos emelkedéssel, 40 332,56 ponton zárt pénteken.
A nagyüzemi tojástermelés a tavalyi, csaknem 11 százalékos bővülése után idén az első fél évben mintegy 9 százalékkal csökkent éves összevetésben, így az idén várhatóan 1-1,2 milliárd tojást állítanak elő Magyarországon a tavalyi 1,24 milliárd után – közö
Korábban és többen kellene, hogy előtakarékoskodásba kezdjenek idős korukra – hangsúlyozta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője pénteken az M1 aktuális csatornán.
Iparági hírek szerint a legkisebb piaci szereplők közül többen aggódnak, hogy számukra túl nagy terhet jelent az Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központhoz való csatlakozás.
A Miniszterelnökség szerdai döntése alapján további kétmilliárd forintot biztosítanak a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezményére.
A felmérések azt mutatják, hogy a Balatonnál időző magyarok több mint egyharmada apartmant választ szálláshelyként a nyáron is.
Örömének adott hangot, hogy 100 év után Magyarország végre van annyira erős, hogy a határon túli közösségek helyzetét is érdemben javítani tudja.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ezek az ingatlanok később is könnyen eladhatók vagy kiadhatók.
Idén több mint háromszáz termelői piac működik országszerte.
A legtöbb bank csak európai, jellemzően uniós országokból származó jövedelmet fogad el.
A vasút és az autópálya gyorsabb eljutást biztosít, mint néhány közelebbi település.
Sportolás közben vesztette életét.
Horvátországban afrikai sertéspestis és lépfene, míg Törökországban ragadós száj- és körömfájás okoz kihívást a gazdáknak.
Szabályozó ereje is lehet a kedvező konstrukciónak.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója felidézte, hogy 2026-ban lép hatályba a migrációs paktum, amelyet „sietve, kapkodva” fogadott el az előző Európai Parlament, de a saját eljárási szabályait is megsértette ezzel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.