Együtt lenni
A Covid–19 kezelésével foglalkozó brit tudományos szervezet, az Independent SAGE is kültéri programokat ajánl.
A Covid–19 kezelésével foglalkozó brit tudományos szervezet, az Independent SAGE is kültéri programokat ajánl.
Az evangéliumok újraértelmezése a roma környezetet idézi.
A most előkerült zágrábi töredékek a tatárjárás után újraszerveződő hazai lelki-szellemi élet fontos dokumentumai.
A Covid–19 kezelésével foglalkozó brit tudományos szervezet, az Independent SAGE is kültéri programokat ajánl.
Az evangéliumok újraértelmezése a roma környezetet idézi.
A most előkerült zágrábi töredékek a tatárjárás után újraszerveződő hazai lelki-szellemi élet fontos dokumentumai.
Befejeződött a magyar múzeumtörténet leghosszabb restaurálása, amely 1954-ben kezdődött.
Hadbíróság elé álították 1920 márciusában Temesváron azt a 44 leventét, akik nemet mondtak a határmódosításokra.
Öt magyar, akik a legnagyobb hatással vannak a világ tudományára.
Száznégyezer laptop 168 országból volt bekapcsolva a múlt héten, amikor a Web Summit 1137 előadója beszélt.
Magyarországon a gyermekre vágyó párok 10-15 százaléka, azaz 100-150 ezer pár sikertelenül próbálkozik.
Akit már életében díjakkal ismert el a nemzet, arról joggal gondolhatjuk, hogy halála után a hagyatéka is kulturális örökség.
A Klamath folyón valósulhat meg az Egyesült Államok legnagyobb szabású, legdrágább gáteltávolítási projektje
Egyre több tudományos publikáció jelenik meg a klímaváltozás uralkodó hipotézisének megkérdőjelezéséről.
Nagyon szűk a sport históriájában az a kör, amelybe a november 25-én elhunyt Diego Maradona tartozott.
Nem mindegyik faj fizet rá az emberi terjeszkedésre: az alkalmazkodóképesek gyakran hasznot húznak a településekből.
A szenzációs régészeti feltárások eredményeként megelevenedett az elmúlt háromezer év történelme.
A Horthy Miklós kormányzó által alapított Vitézi Rend utódai ma legfőbb irányelvüknek a hazafias nevelést tekintik.
A fővárosiak számos történelmi helyzetben megtapasztalták, hogy a változások közepette az ingatlan tartja leginkább az értékét.
A statisztikák szerint biztonságosabban közlekedünk a kilencvenes évekhez képest, sokan mégis kételkednek.
Újra előtérbe került a Radetzky-laktanya sorsa, miután ősz óta előkészítő munkálatok folynak Budán, a Bem téren.
Magyarországon körülbelül háromezer-ötszáz orgona található, egy részük romos, használhatatlan állapotban.
A súlyos állapotú koronavírusos betegek kezelésének leghatékonyabb módja a plazmaterápia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Roopkund-tó partján emberi maradványok hevernek, és amikor fagyott vize felenged, láthatóvá válik, hogy a felszíne alatt, a medrében is jócskán akad belőlük.
Közel hetven magyar utazó életútját ismerhetjük meg az érdi földrajzi múzeumban.
Ungváron kezdődött, mára Európa megannyi pontján megjelentek a gerillaszobrászként emlegetett művész alkotásai.
Balogh Györgyi azt mondja, az atlétika mindenekelőtt küzdeni tanította meg, a civil életben is.
Templomi mesedélután gyerekeknek transzvesztitával, avagy a keresztények hová álljanak?
A vakmerő politikus nem hajlandó részt venni semmiféle jobboldali előválasztáson, magában vág neki az elnöki megméretésnek.
Lezárultak a doktori felvételik, a két plusz kétéves rendszerben először végzők pedig elkezdték benyújtani a disszertációikat. A doktori képzés vitathatatlanul elitképzés, de megéri-e az egyre emelkedő bérszínvonal mellett?
A spanyol kormány Andalúziába és a Madridba helyezné át a legtöbb illegálisan, egyedül érkező gyermeket.
A kommentelők megjegyzései úgy csattantak a Tisza Párt elnökén, mint az övcsat.
Mintegy háromezer négyzetkilométeres területet érintett a vulkáni katasztrófa.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.