Átballagunk a kerten, és belépünk a Paulus Orgonaépítő Műhelybe, ahol már több mint negyven éve foglalkoznak a hangszerrel, és máig a mesterség több évszázados szakmai hagyományait alkalmazzák. Paulus Frigyes ragaszkodik hozzá, hogy tradicionális módon készüljenek az orgonák. A mester először is körbevezet minket a manufakturális műhelyben. Mivel a hangszer nagyon sok alkatrészből áll, és mindegyiket le kell gyártani, az orgonaépítészet legalább 12 szakmát ölel fel. A fémsípműhelybe csak bekukkantunk, mert oda por nem juthat be, viszont az asztalosműhelyt, ahol az orgona nagy része készül, közelebbről is szemrevételezhetjük. Restaurálás közben mindenféle anyaggal dolgoznak, például bőrrel, pergamennel, porcelánnal, filccel, papírral, rézzel. Statikusnak, tervezőnek, rajzolónak kell lenni, de érteni kell többek között az esztergáláshoz, a hegesztéshez, a lakatos-, öntő- és bádogosmunkákhoz is. A műhelyben jelenleg négy alkalmazott és egy tanuló dolgozik. Annyi megrendelésük van, hogy szeretnének még tanulókat és orgonaépítőket is felvenni. Paulus Frigyes figyel rá, hogy mindenkinek olyan munka jusson, melyhez ért, érdekli, amellyel jobban tud haladni. Valóban manufakturális munkavégzés folyik, az orgona minden részével tisztában kell lenniük. A tanulók a szakma gyakorlati részét a műhelyben sajátítják el, az elméletet a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hangszerészképző szakgimnáziumában tanulják meg. A műhely az iskolával együttműködve adja az utánpótlásképzést. Amikor a képzés átkerült az egyetemre, háromszoros volt a túljelentkezés, manapság viszont
– mivel a kétkezi munkának nincs nagy becsülete – egyre kevesebben jelentkeznek tanulónak.

Fotó: Ács Zoltán / FLICKR
A mesterrel a műhely egy félreeső részén beszélgetünk a családjáról. A Paulus Orgonaépítő Műhelyben már a harmadik generáció foglalkozik a hangszerek királynőjével. Id. Paulus Frigyes „rezesként” kezdett, rézfúvóshangszer-készítőként dolgozott. Az ötvenes években megszűnt az üzem, és áttették az orgonakészítőkhöz. Kezdetben fémsípokat készített, aztán a szerelőüzembe került, majd kitanulta a szakma csínját-bínját. Miután 1957-ben megszületett a lánya – Frigyes nővére –, otthagyta az üzemet, mert akkoriban minden, az egyházzal kapcsolatos szakma alulfizetett volt. Évekig mással foglalkozott, majd 1977-ben kiváltotta az iparengedélyt. Az erre a célra épített budaörsi műhelyben 1983-tól tíz évig dolgozott, s miután leszázalékolták, fia vette át a céget. Ifj. Paulus Frigyes vegyipari szakközépiskolában végzett. Édesapja soha nem erőltette, hogy az orgonákkal foglalkozzon, ahogy ő sem a gyerekeit. Kézügyessége mindig volt, barkácsolni is szeretett, ezért nyaranta kisebb munkákat vállalt a műhelyben.