A középkori magyar könyvkultúra emlékeinek nagyobbik része történeti viszontagságaink miatt megsemmisült. A hazai írásbeliség ötszáz–ezer évvel ezelőtti állapotára, az országban használt könyvek számára csak következtetni tudunk. Minden kis adat fontos adalék a magyar műveltség történetéhez. A most előkerült zágrábi töredékek azonban a tatárjárás után újraszerveződő hazai lelki-szellemi élet fontos dokumentumai.
A Missale Notatum Strigoniense, a legreprezentatívabb kottás misekönyvünk pillanatnyilag Pozsonyban van – sajnos ívekre szedve. 1341 előtt készítették Esztergomban, a katedrális céljaira. A Musicalia Danubiana sorozat 1982-ben e kódex fakszimile kiadásával indult. A forrásközlés külföldre is eljutott, és a brünni ferences František Pokorný azonnal észrevette, hogy egy Prágában őrzött középkori breviárium (zsolozsmakódex) kottaírása nagyon hasonlít ehhez a pozsonyiéhoz. Ez a semmi mással nem összetéveszthető, jellegzetes hangjegyírás magyar, esztergomi eredetű. Amikor Pokorný erre rájött, azonnal írt egy latin nyelvű képeslapot a forráskiadványt közlő Szendrei Jankának. Bebizonyosodott a breviárium esztergomi eredete, és hamarosan megindult a tárgyalás, hogy kiadható legyen a középkori kézirat anyaga. A Breviarium Notatum Strigoniense 1998-ban látott napvilágot.

Fotó: Havran Zoltán / Magyar Nemzet
A Prágában őrzött könyv a papi imaórák egyházi évhez kötődő részeit tartalmazza adventtől a pünkösd utáni időszakig. A szentek ünnepeire írt imádságokat tartalmazó második kötet azonban mostanáig hiányzott, ez került elő Zágrábból.
Az egykori méretes kódexpár feltehetően sosem volt liturgikus használatban. Valószínűleg a másolóműhelyben helyezték el, erről írta le minden scriptor, könyvmásoló azt a részt, amelyikre szükség volt. Ez lehetett az eredeti példány, az „etalon”, amely minden szöveget és dallamot tartalmazott a zsolozsmához.
A zsolozsma ugyanis többszereplős drámai műfaj. Egy katedrálisban a közös imádságban részt vevők fizikailag is elkülönültek: máshol álltak az előénekesek, másutt foglalt helyet a kanonoki kórus, a szertartásvezető. Külön-külön helyekről szólaltak meg az imádság különböző szakaszai. Logikus volt, hogy az egyes részeket több könyvbe másolják, és úgy adják át az imádkozóknak. Mindenkinek azt, amire szüksége volt. A szóban forgó kötetpár tehát e bonyolult szertartásrend zenei és szövegi háttéranyaga, mintegy partitúrája volt.