Hamvak a kerámiában

Egy budai építkezés területén a szenzációs régészeti feltárások eredményeként megelevenedett az elmúlt ­háromezer év történelme. Bár az ásatások még tartanak, római maradványoktól kezdve középkori kemencéken át török kori és XVIII. századi sírokig kerültek napvilágra leletek.

A sűrűn beépített városrészben ritkán nyílik lehetőség alapos feltárásra Fotó: Kurucz Árpád

A Margit körút nyomvonala valószínűleg Buda legrégebbi útjai közé tartozik. A geológiai adottságok, a környék hegyei és dombjai szinte megkérdőjelezhetetlenné teszik, hogy a Dunához igyekvők ebbe az irányba haladjanak. Sokan nem is gondolnák, hogy a napjainkban hatalmas autó- és villamosforgalmat bonyolító út alatt, a Margit körút környezetében mennyi emlék rejtőzhet az elmúlt évezredekből. A történelem előtti kortól kezdve rengeteg régészeti maradványt rejthet a föld mélye, de a sűrű beépítettség miatt csak ritkán nyílik módszeres feltárásra lehetőség. Szerencsére most egy irodaház építése következtében sikerült alapos kutatásokat végezni a Rómer Flóris utca és a Margit körút sarkán lévő területen. Az építkezéssel szinte párhuzamosan folynak a régészeti munkák is, hiszen amíg az egyik felületen még a régészek dolgoznak, addig a már feltárt területeken folyik a kivitelezés.

A ferences templom felőli zónát a tervezett építkezéshez kapcsolódva már 2010-ben szondázták. Az írott forrásoknak megfelelően itt XVIII. századi temető terült el, a közepén a Tolentinói Szent Miklós tiszteletére emelt kápolnával. Amikor a kolostorban az Ágoston-rendieket követő ferences szerzetesek a XIX. század közepén a rendház bővítéséhez fogtak, a kápolnát lebontották, és a temetőt is felszámolták. Arra tehát számíthattak a kutatók, hogy a templom északi oldalán sírokat találnak. A szondázó vizsgálatok után az ásatás folytatásához tíz évnek kellett eltelnie. A terület meglehetősen szabdalt, de a volt iskolaépület pincéjében is tudtak kutatásokat végezni.

Az idei feltárást Végh András, a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumának igazgatója kezdte meg, majd Papp Adrienn régész folytatta.

Az ásatási terület már az írott történelem előtti korban is lakott település szélén volt. A kutatások során néhány késő bronzkori urnasír is előkerült. Valószínűleg a Duna közelében állhatott a rómaiak előtti korban a falu, és a kicsit távolabbi, már nem lakott területet használták temetkezési helynek.

A hamvakat kerámia­edénybe szórták, és a tetejére másik kerámia­edényt tettek. Az urna közelében kisebb csészék is előkerültek. A Krisztus előtti 1200–800 körüli időszakban helyezhették itt örök nyugalomra családtagjaik, társaik földi maradványait a közeli település lakói.

A sűrűn beépített városrészben ritkán nyílik lehetőség alapos feltárásra
Fotó: Kurucz Árpád

A Krisztus utáni I. század második felétől, a rómaiak idejében is lakott volt a terület.

A birodalom keleti határát jelentő Duna mentén haladt a Limesút a Frankel Leó utca vonalán a Fő utca felé, a római kori házak ennek irányába rendeződtek.

Valószínűleg katonai tábor állt itt, és a köré épült település nyomai kerültek elő. A Rómer Flóris utcai feltárási területen sok késő római töredéket, úgynevezett bepecsételt díszítésű kerámiákat és a korra jellemző fényes felületű, vörös kerámiaedények, terra sigillaták maradványait találták. A napokban egy szép ép fibula is előkerült. Korábban a közeli területeken, a Horvát utcában, a Ganz utcában, a Tölgyfa utcában római épületmaradványok nyomaira is bukkantak.

Az ásatási régióban találtak nagyobb köves felszíneket is, amelyek talán valamilyen római kori épületnek az omladékai. És előkerült edényégető kemence maradványa, amelyről viszont egyelőre nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy római kori vagy középkori-e. Agyagból tapasztott, lábakon álló rostély maradt meg belőle, meg talán az alsó része, ugyanis a kemence felső felét a későbbi temetkezések megsemmisítették.

Római kori temető itt nem volt, az újkori sírok alatt török kori csontvázakat találtak.

Mivel ez a terület a középkori Felhévíz széléhez tartozott, számítani lehetett ebből a korszakból való leletekre is. Méghozzá nagyon korai, az államalapítást pár száz évvel követő benépesedést lehet feltételezni, mert már a XII. századból kerültek elő kemencemaradványok. Ezek azért különösen érdekesek, mert azt mutatják, hogy a területen már Buda alapítása – 1250 körül – előtt is volt település.

A Margit híd alatti terület korábban is jó átkelőhelynek bizonyult a Dunán, és a középkori Felhévíz elnyúlhatott a Rózsadomb lankásabb részeiig. Az ásatási terület legnagyobb problémája, hogy a későbbi temetkezések során annyira átforgatták a korábbi maradványokat, hogy sok esetben nagyon nehéz rekonstruálni a korábbi objektumokat. Az megállapítható, hogy a Dunához közelebbi részekhez képest kevésbé sűrűn volt beépítve a terület.

A török hódoltság idején elsősorban az idevándorolt délszláv népesség temetkezett erre a részre. Nagy részük muszlim volt, de nem valamennyien. Ezekben a sírokban nemigen fordulnak elő mellékletek, a testeket egyszerűen egy ferdén odahelyezett deszka fedte. A feltárás során könnyen elkülöníthetők a későbbi ke­resztény síroktól, mert az elhunytakat délnyugat–északkeleti irányban temették el. Kifejezetten török, turbános sírkövek Gül Baba türbéjének környezetéből kerültek elő.

Már az írott történelem előtti korban is lakott település állt itt
Fotó: Kurucz Árpád

A Rómer Flóris utcai területen török kori „köztemető” lehetett, az akkori város szélén, hasonló ahhoz a több ezer sírt tartalmazóhoz, amelyet a József nádor téren tártak föl néhány évvel ezelőtt. A Rózsadomb a középkor óta szőlőművelésre használt terület volt, és bár a törökök alkoholfogyasztási szokásai eltértek a keresztényekéitől, mazsolaszőlőt termeltek.

Az ásatáson viszonylag kevés fémlelet került elő, főként XVII. századi ólom puskagolyók és bronz csattöredékek. A Budapesti Történeti Múzeum szerződést kötött egy amatőr fémdetektoros keresővel, aki hetente többször átnézi a rétegeket.

A török háborúk végére a terület kiürült, a házak nagy része romos állapotba került, az oszmán lakosság Buda visszavételekor elmenekült. A keresztény lakosság azonban lassacskán visszaszivárgott, majd a betelepítések nyomán egyre nagyobb lett a népsűrűség. Az országúti plébánia anyakönyvei szerint míg 1723-ban mindössze 16 gyermek született, tíz évvel később már 46.

A templom északi fala melletti, XVII–XVIII. századi sírokban néhány kisebb, a vallási hovatartozást is mutató mellékletet, szentolvasót, keresztet találtak. Egyelőre kérdéses, hogy a barokk kori temető miért oszlott két részre. Egyes feltételezések szerint a szerzetesi sírok a templomhoz közeli területen voltak, és ettől kicsit távolabb, az ásatási zóna északabbi része lehetett a polgári lakosság nyughelye. Itt már sokféle életkorú ember maradványai kerültek elő, férfi- és női csontok, csecsemő- és kisgyermeksírok. A halottakat kelet–nyugati irányban tájolva helyezték örök nyugalomra. A barokk temetkezés sok helyen megbolygatta a török kori sírokat. A terület északi részén feltárt polgári temetővel kapcsolatban az a különös, hogy a XVIII. századi térképeken, felméréseken nem szerepel.

A gazdag leletanyag miatt az ásatás tervezett befejezése elhúzódik, és most már az őszi-téli időjárási körülmények is nehezítik a befejezést, de Papp Adrienn ásatásvezető régész abban reménykedik, hogy még idén sikerül befejezni a feltárást.