Nincs visszaút

Az elmúlt évtizedekben egyre sokasodtak azok a megállapítások, hogy az ember nagymértékben idézi elő az élőlények kipusztulását. Ez igaz, azonban nem mindegyik faj fizet rá az emberi terjeszkedésre: az alkalmazkodóképesek gyakran hasznot húznak a településekből.

Hím barna medve mászik át egy kerítésen Csíkszeredában. A városi lét olykor veszélyekkel jár Fotó: Veres Nándor Forrás: MTI/Veres Nándor

Némelyik köztér olyan népszerű a galambok körében – egyik-másik felrebbenő madár centik­kel húz el a fejünk mellett –, hogy az ember úgy érzi, ott a madarak az urak.

A budai kerületekben gyakori vendég a vaddisznó, a családi házas övezetben sündisznók, mókusok fordulnak elő sűrűn. És akkor még nem beszéltünk a mindenütt egyre nagyobb számban megjelenő, nem őshonos poloskákról. Azaz, miközben irtjuk a fajokat, biztonságos körülményeket is nyújtunk egyes állatoknak és növényeknek.

– Nem mindegyik faj alkalmazkodik a városi környezethez – figyelmeztet Garamszegi László Zsolt, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézetének igazgatója.

– Nem elég a bőséges táplálék, búvóhelyre is szükségük van az állatoknak, ahol szaporodhatnak, ahol utódaikat nevelhetik, illetve megfelelő partnert is kell találniuk, ami nem mindig egyszerű. A városi élet egyébként is veszélyekkel teli.

A gépjárműforgalom, a légszennyezés, a zaj, a kutyák és a macskák, a villanyvezetékek egyaránt kockázatot jelentenek, illetve az üvegfelületek sok madár vesztét okozzák.

A nehézségek ellenére az utóbbi időben több olyan faj telepedett meg a településeken, amelyek korábban nem fordultak ott elő. A veszélyek ellenére a városi vadvilág alkalmazkodott a forgalomhoz, a zajhoz és az emberek életmódjához. A témáról az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PLOS Biologyban nemrégiben megjelent tanulmány egy nemzetközi kutatócsoport vizsgálatait foglalta össze. A kutatásban részes Garamszegi László Zsolt szerint a mindenevők könnyebben találnak maguknak élelmet, a ragadozók nehezebben. Az utóbbiak ezért nem telepednek meg tartósan az emberek közelében. Erdély számos városában találkoztak szemetestartályokat dézsmáló medvékkel, de arra nincs példa, hogy egy nőstény valamelyik településen hozta világra bocsát.

Hím barna medve mászik át egy kerítésen Csíkszeredában. A városi lét olykor veszélyekkel jár
Fotó: MTI/Veres Nándor

A sikeres alkalmazkodás közismert példája a szarka. Ez a madár két évtized alatt lett városlakó, korábban szinte kizárólag a természetben fordult elő. A verebek szintén sikeresen alkalmazkodtak a városi környezethez, nagy csapatokban lepték el a lakóövezeteket, azonban az utóbbi néhány évben jelentősen megcsappant a számuk, aminek okát még keresik a szakemberek. (Lehetséges magyarázat, hogy a városokban elérhető élelemforrásokon sok más fajjal kell osztozkodniuk.)

A róka be-bemerészkedik a településekre, kukákat dézsmál, vagy ami az útjába esik, de arra nemigen akad eset, hogy szaporodna is ott. Egy állat tartós városi berendezkedéséhez minden alapvető életfeltételnek rendelkezésre kell állnia, egyébként nem adja fel eredeti élőhelyét.

Arra is van példa, hogy ugyanannak a fajnak létezik városi és erdei populációja – ilyen a cinege és a fekete rigó. Az utóbbi madár számára az ember az erdőben veszélyt hordozó lény, míg a városi példányok nem félnek tőlünk, egészen közel engednek magukhoz.

Az utóbbi időben sokat emlegetett kifejezés az emberipajzs-hatás, ami azt jelenti, hogy az ember jelenléte és tevékenysége miatt megszűnik (vagy nagyon lecsökken) a természetes élőhelyen érződő úgynevezett predációs nyomás, vagyis a prédaállatoknak kisebb esélyük van arra, hogy az eredeti élőhelyeiken élő ragadozóikkal a városokban találkoznak. Természetesen kisebb ragadozók élnek a városokban is, de az ő hatásuk nem olyan, mint a vadonban, így ezek nem gyakorolnak olyan erős szelekciós nyomást a városi prédákra. Azok az állatfajok tehát, amelyek megtanultak az ember közelében élni, elég jól járnak, az ember közelsége (és mindaz, amit a városi környezet nyújt) ugyanis megvédi őket az eredeti ragadozóiktól, akik nem követik őket a városokba. Az ember akkor is oltalmaz, ha éppen nem tartózkodik az utcán. A koronavírusjárvány tavaszi kitörésekor elrendelt mozgáskorlátozás hatására érezhetően megnőtt a vadállatok városi jelenléte.

A kutatások azt mutatják, hogy az állatok folyamatosan alkalmazkodnak a változó városi körülményekhez. Az adaptáció messzemenő következményekkel jár: a több generáción át az ember közelében élő fajok számára már nem biztos, hogy a visszaút a szabad természetbe nyitva marad. Ahhoz a környezethez már nem feltétlenül tudnának alkalmazkodni, és a vadonban ismét az eredeti ragadozóik leselkednének rájuk, akiktől már rég elszoktak. A betérő fajok zömének szerencséje, hogy nem károsak a számunkra, ezért nem irtjuk azokat. (Ez nem mondható el a medvéről, hiszen nem biztos, hogy közönyösen szemlélnénk, ha fejlett példányok sétálnának az utcákon.)

– Nem állíthatjuk, hogy a város az állatok számára terülj-terülj asztalkámat kínálna, és azt sem, hogy a városban nincsenek veszélyek. De a városok mindenképpen tolerálható környezeti feltételeket kínálnak sok állat (és növény) számára, csak ehhez alkalmazkodni kell tudni. Ezt az alkalmazkodást néhány faj sikerrel meglépte, így az ember és az állatvilág képes hosszú távon egymás mellett élni – fogalmaz Garamszegi László Zsolt.