időjárás 6°C Virgil 2022. november 27.
logo

A dollárbaloldal három hazugságát cáfolta Rákay Philip

Hulhumale és Viligili

 Szarka László Csaba
2020.12.08. 17:17
Hulhumale és Viligili

Szarka László Csaba

az MTA rendes tagja

Újabban egyre több tudományos publikáció jelenik meg a klímaváltozás uralkodó hipotézisének megkérdőjelezéséről, sőt a sajtóban is feltűnően gyakran közölnek tévedéseket feszegető írásokat. Az évtizedek óta berögződött tévtanok terjedése azonban továbbra is akadálytalan. Szinte képtelenség minden valótlan állítást szembesíteni a tényekkel, de időnként nehezen tudja az igazságot kereső kutató megállni, hogy ne mondja meg a véleményét.

A Magyar Nemzet november 21-ei számának Lugas mellékletében a Maldív-szigetekről szóló írás így kezdődött: „Az Indiai-óceántól körülvett szigetország ezerkétszáz szigetének nyolcvan százaléka egy méterre emelkedik ki a vízből. És mert a klímaváltozás – a jégsapkák és gleccserek olvadása – következtében az óceánok szintje világszerte emelkedik, az adatok elemzése után kiderült: 2100-ra a Maldív-szigetek mind a kétszáz lakható szigete víz alá kerül! […] a hullámok lassan, de biztosan mindent elnyelnek, ami a jelenlegi partvonaltól számított százméteres sávban található.” A cikk azzal folytatódik, hogy a Maldív-szigetek száma eggyel nőtt: az ország egy mesterséges szigetet épített. Hulhumale pedig nem egy, hanem két méterre emelkedik ki az óceánból.

A Maldív-szigetek 2009-ben többek között azzal keltett világfeltűnést, hogy hat méter mélységben, a vízfenéken tartottak kormányülést, búvárruhás kormánytagok részvételével. Az akkori miniszterelnök (Mohamed Nasheed) azt nyilatkozta, hogy „ha a szén-dioxid-kibocsátás a jelenlegi ütemben folytatódik, országom hét év alatt elsüllyed”. Ebből az következik, hogy ha az új sziget nem egy, hanem két méterre emelkedne ki, tizennégy év alatt kerülne víz alá. És miközben az üvegházhatás növekedésével riogattak, már javában folyt az építkezés. A Magyar Nemzet-cikkben szereplő egy méter/évszázad nagyságrendű globális vízszintemelkedés már közelebb van a modellezés előrejelzéseihez. De csakugyan a mesterségesen létrehozott szárazföld lenne a kiút? Mielőtt a klímatudatosság e csodás példája előtt kalapot emelnénk, a tisztesség azt kívánja, hogy pillantsunk bele a természettudományi tényekbe.

Nils-Axel Mörner (1938–2020) svéd geofizikus, az INQUA (a legfeljebb két és fél millió éve végbement földtudományi jelenségeket kutató nemzetközi szervezet) tengerszint-változási bizottságának 1999–2003 közötti elnöke összesen hat alkalommal járt a Maldív-szigeteken. Helyszíni vizsgálatai révén arra az egyértelmű következtetésre jutott, hogy a szigeteknél a relatív vízszint hosszú távon nem emelkedik. A legutóbbi kétezer év során a vízmagasság mindössze 60–120 centiméternyi tartományon belül ingadozott. A nevezetes kormányülés idején például húsz centiméterrel alacsonyabb volt a vízszint, mint 1790–1970 között. Az 1970-es években csökkent le, viszonylag hirtelen. Eredményeit természetesen igyekeztek kétségbe vonni, de elfelejtették, hogy tényeket elméleti modell alapján cáfolni elvileg lehetetlen. A tudomány éppen fordítva működik.

A klímaváltozás miatt tartályokba gyűjtik az esővizet a Maldív-szigeteken
Fotó: Getty Images

Mörner 2003-ban az egyik Viligili nevű szigeten, közvetlenül a tengerparton (a tengerszint fölött mindössze néhány centiméterrel) talált egy kidőlt, de még leveleket hozó fát. A környéken elkezdett kérdezősködni, mi történt. A helyiek elmondták, hogy a negyven-ötven éves fa azért dőlt ki, mert „ausztrál kutatók kidöntötték”. Mint kiderült, ausztrál környezetista szélsőségesek egy csoportja nem sokkal őelőtte járt ezen a tengerparton. Attól tartva, hogy a fa jelenléte a napnál világosabban cáfolná a tengerszint-emelkedést, kidöntötték. Nem végeztek tökéletes munkát, a fa életben maradt. Mörner újra felállította, és elnevezte az ottani „a jó és a gonosz tudás fájának”. Majd boldogan nyilatkozta a Maldív-szigeteki televíziókban, hogy nem kell tengerszint-emelkedéstől tartaniuk, de az interjút letiltották. Őt állítólag kitiltották az országból. A történet szerepel több Mörner-publikációban, a Maldív-szigetek kormányának írt leveleiben, de még színdarab is íródott belőle (Richard Bean: The Heretic). Az eretneket bemutatták Londonban (2011), Melbourne-ben (2012); az észak-karolinai Raleigh-­ben az idén is műsoron volt.

A tengerszint kicsiben egy behorpasztható fenekű és oldalú lavórban lötyögtetett vízhez hasonlóan változik. A víztérfogat és a medertérfogat megkülönböztetésével már egy kísérleti modellben is különbséget lehet tenni olyan fogalmak között, mint relatív vízszint, eusztázia (a víz „abszolút” magasságának változása). A párolgás, valamint a páradús óceáni levegőt elszállító vízszintes légáram csökkenti, a csapadék- és folyóvíz, továbbá a szárazföldi jégolvadék emeli. A folyók egyre több felszín alatti eredetű vizet is szállítanak. Ez kétségtelenül antropogén víztöbblet, de teljesen független a klímaváltozástól. A szárazföldi jég olvadásáról, az Északi- és a Déli-sarkvidék jégtömegének alakulásáról regényt lehetne írni. Gravitációs műholdak adatai alapján magyar kutatók mutatták ki, hogy az Antarktisz nyugati partvidékén tényleg vékonyodik a jég, az Antarktisz többi részén pedig inkább hízik. Geotermikus térképezésből az is látszik, hogy a folyamatok iránya összhangban van a Föld belső melegének egyenlőtlen területi megoszlásával.

Világos, hogy ha az óceánokban több a víz, a vízszint emelkedik. Az óceánok vizének melegedés miatti hőtágulása azonban csak a víz térfogatát növeli, a tömegét nem. Tehát a gravitáció következtében a víz lényegében kénytelen ott maradni, ahol eredetileg is volt, csak néhány centiméterrel feljebb. Magyarul: a hőtágulásból eredő vízszintemelkedés hatása a partvonal mentén nulla. Az alig egy hónapja elhunyt Nils-Axel Mörner életműve még számos további meglepő megfigyelést és elméleti eredményt tartalmaz. Mörner a magyar tudomány és zene tisztelője, Rónai András geográfus (1906–1991, Teleki Pál tanítványa és munkatársa) közeli barátja volt.

Minden változik (panta rhei), és az állandósága semminek nincs előre garantálva. Néhány évtizedes időléptékben a vízkörzés (az úgynevezett hidrológiai ciklus) minden eleme ide-oda ingadozik, természetes okokból. Inkább örülnünk kellene annak, hogy manapság egy-két nagyságrenddel kisebb a tengerszintváltozás üteme, mint mondjuk nyolc-tízezer éve volt. (A legutóbbi húszezer év folyamán a világtengerek szintje összesen körülbelül 130 métert emelkedett.) A hó és a jég birodalma (a krioszféra) jövőbeni változásáról a kutatók sokkal kevésbé biztos ismeretekkel rendelkeznek, mint a sajtó. Az óceánok mélyét, a Föld belsejét, a Föld körüli térséget és a Nap-Föld fizikai kapcsolatokat és mindezek dinamikáját megdöbbentően kevéssé ismerjük. Kevésbé, mint a világűrét. Pedig a klímaváltozás, sőt teljes földi létünk a természet egészétől függ.

A Meteorológiai Világszervezet (WMO) november 23-án jelentette be, amit már több hónapja magunktól is észrevettünk, hogy a légkör szén-dioxid-szintje a járvány alatti antropogén CO₂-emisszió-visszaesés ellenére 2020 minden hónapjában, minden hetében és minden napján magasabb volt, mint az előző években. E puszta tényből a napnál világosabban látszik, hogy az emelkedést nem az ember, hanem a természet okozza. A WMO diplomatikus megfogalmazása szerint „a Covid–19-bezárások [légköri szén-dioxidra] gyakorolt ​​hatása nem különböztethető meg a természetes változékonyságtól”. Van klímaváltozás (hogyne lenne minduntalan), de gondolkozzunk el, hogy az antropogén szén-dioxid-kibocsátás miatti üvegházhatás-növekedésen alapuló klímaváltozás vajon nem fantom-e.

Nils-Axel Mörnert igyekeztek elhallgat(tat)ni és lejáratni, Sir David Attenborough-t, „a kilencvenéves influenszer”-t (Magyar Nemzet, 2020. október 6.) pedig divat lett az egekbe magasztalni. Attenborough a Netflix tavaly megjelent dokumentumfilmjében (Our Planet / Bolygónk csodái) a rozmárok szikláról való lezuhanását a klímaváltozás miatti öngyilkosságnak tulajdonította. A múlt héten eljött Attenborough „Viligilije” is. Előkerült ugyanis egy másik videófelvétel, amely ugyanott (Csukcsföld) és ugyanakkor (2017) készült, és ezen tisztán látszik, hogy ugyanazokat a rozmárokat jegesmedvék támadták meg. Tehát egy kegyetlen természeti jelenetet manipulációs eszközként használtak fel. A tények hamisításánál még súlyosabb bűn az embereket reménytelenségbe taszítani.

A szigetország szép (bár Hulhumale nem annyira, mint Viligili), és a korallszigetek dinamikusan követik az eusztatikus tengerszintváltozást. Számos publikáció szerint a korallszigetek összterülete a világban nem csökken, hanem nő.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.