Múltidézés mesterfokon

Befejeződött a magyar múzeumtörténet leghosszabb restaurálása, amely 1954-ben kezdődött.

Budapest, 2020. szeptember 23. A felújított kisszebeni főoltár a Magyar Nemzeti Galériában (MNG) a bemutató napján, 2020. szeptember 23-án. Több évtized után befejeződött a középkori Magyar Királyság egyik legnagyobb és legdíszesebb szárnyas oltára, a kisszebeni Keresztelő Szent János főoltár restaurálása. Az óriási méretű, késő gótikus főoltár elkészültét 1496-ra datálják. 1944-ben, Budapest bombázásakor bontották szét és rejtették el, majd 1954-ben fogtak hozzá a helyreállításához. MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd

Befejeződött a magyar múzeumtörténet leghosszabb restaurálása, amely 1954-ben kezdődött. A műtárggyal restaurátorok több generációja foglalkozott. Az utolsó szakasz 2014-ben indult, amikor felkérték Dabronaki Bélát, legyen a feladat felelőse. A szakembernek és közel harmincfős csapatának a középkori Magyar Királyság és egyben Közép-Európa legnagyobb szárnyas oltárát kellett helyreállítania, felidéznie azt a régmúltat, amely csúcskorszaka volt Magyarországnak: a török hódoltságot megelőző késő Mátyás-kort és a Jagellók uralkodásának évtizedeit.

Az oltár Kisszebenben készült, a hajdani Sáros megyében, a Felvidéken. A kisszebeni plébániatemplom főoltárát készítő mesterek szoros kapcsolatban álltak a sziléziai és a lengyel területekkel. Az általuk készített mestermű a múzeumban őrzött késő gótikus szárnyas oltárok legnagyobbika ebben a térségben. Teljes pompájában, felújítva a Magyar Nemzeti Galéria Késő gótikus szárnyas oltárok című állandó kiállításán tekinthető meg.

A kisszebeni műalkotás Magyarország történelmének csúcskorszakában született. Mátyás király idejében kezdték meg készítését
MTI/Koszticsák Szilárd

Az oltár készítési idejének meghatározásához több évszám is támpontot nyújtott a restaurátoroknak. A jobb oldali mozgó szárny külső részén, a középső keretről az 1490-es festett évszám olvasható le, a bal oldali merev szárnyon, a Krisztus színeváltozása táblakép hátoldaláról pedig a vörös krétával felvitt 1516. A predella (oltáralap) hátoldaláról is előkerült egy évszám, az 1461-es, amely a várost és a templomot is érintő tűzvész tanújele. A gótika egyik legjobb ismerője, Török Gyöngyi művészettörténész szerint a predella címerei ugyancsak arról tanúskodnak, hogy készítésük már Mátyás idején elkezdődött. Mindezt alátámasztja, hogy a király 1472-ben Buda és Kassa kiváltságaival ruházta fel Kisszebent, és adóengedményeket is tett a Keresztelő Szent János-plébániatemplom javára, amelyet ennek köszönhetően a későbbiekben folyamatosan bővítettek, még 1516 után is. Az újjáépített templom szentélyébe a hívek közössége állított új főoltárt. Erre utal a Madonna-szobor alatti címerpajzs felirata. A kiállítás kurátora, Poszler Györgyi úgy véli, az oltárt a hétköznapi oldalt díszítő képek keretére írt 1496-os évszám keltezi.

A kisszebeni alkotás a többi szárnyas oltárhoz hasonlóan funkcionált. Változtatható alakja lehetővé tette, hogy a kinyitható és behajtható szárnyak belső oldalainak üzeneteit az egyházi év ünnepeinek megfelelően osszák el. Hiszen az oltár két szárnyát csak a nagyobb egyházi ünnepeken és a templom névadó szentjének napján tárták ki. A hívek csak ekkor tekinthették át a belső oldalakra festett biblikus témát, Keresztelő Szent János életét nyolc jelenetben. Csukott állapotában az Apostoli hitvallás szövege jelent meg 16 képben.

Poszler Györgyi szerint az együttes legpompásabb eleme a virtuózan faragott, finom lombdíszekkel, szőlőfürtökkel és madarakkal díszített predella. A műalkotás legsérültebb részei az áttört ornamentális elemek voltak, ezek több esetben rekonstrukció által egészültek ki. Így nyerte el végső formáját a predella középrésze, a nagy mérmű alsó lombdísze és az oromzat számos elpusztult darabja.

A restaurátoroknak maga a mestermű éppúgy szolgált információkkal, mint az írásos dokumentumok és a róla készült fotók. Állapotának első feljavítása a XVII. század első felében történt, ami európai viszonylatban is igen korai beavatkozásnak számít. Ezt bizonyítja a „Johannes Czernak 1624 die F. Mich. Archangeli” felirat az oltárszekrény bal oldali alsó szegélyén. Ekkor aranyozhatták újra, és valószínűleg más javításokat is végeztek rajta ebben az időben. Török Gyöngyi kutatásai szerint hasonló módon újították fel a kisszebeni plébániatemplomnak ugyancsak a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében található két mellékoltárát, az Angyali üdvözletet és a Szent Anna-oltárt.

A következő restaurálás, amelyről adat is van, 1891-hez köthető. Két évvel korábban ugyanis leesett és porrá tört az oromzat felső része. A balesetet Mauritius Hölzel bártfai szobrász jelentette. A kiegészítést 1898-ban végezték el, miután a millennium évében a műemlékvédők bemenekítették az oltárt az Iparművészeti Múzeumba. Ezt az egyik merev szárny feletti faragott betét felirata támasztja alá. Bár 1909-ben átadták a Szépművészeti Múzeumnak, Petrovics Elek főigazgató csak 1928. szeptember 4-én állíttatta fel állandó jelleggel a Márványcsarnokban (előbb a Román csarnokban helyezték el), ahol 1944-ig maradhatott. Budapest bombázásakor szétbontották, és levitték az intézmény pincéjébe. Itt nedvesség érte, sőt szemtanúk elbeszélése alapján orosz katonák szaladgáltak rajta.

Az oltár legrosszabb állapotba került táblaképeinek és szobrainak állagmegóvása 1945 után kezdődött. 1954-ben indult az a munka, amely során Kákay Szabó György és Móré Miklós vezetésével több táblaképen is kijavították a sérüléseket, 11 festményről pedig eltávolították a barokk átfestést. Az oltár szétszedett darabjait 1973-ban a Szépművészeti Múzeumból átszállították a Budavári Palotába, ahol a régi magyar gyűjteménnyel együtt a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonába került. Helyreállítása az 1980-as évek végén, a trónterem megnyitását és a kisebb oltárok felállítását követően folytatódott. Teljes restaurátori és művészettörténeti felmérését 1991-ben végezték el. Az 1990-es évek végéig a szobrok nagy részének és egy táblaképnek a helyreállítása folyt.

Az oltár néhány restaurált festményét 1982-ben mutatták be a trónterem állandó tárlatán, 1989 után pedig az életnagyságot meghaladó oltárszobrok is bekerültek a kiállítóterekbe. 2014 elején fogalmazódott meg a gondolat, hogy a műalkotást a maga építészeti egységében kell közönség elé vinni, majd a munkálatok is elkezdődtek.