Eltitkolt hokidöntő
Országos klubhálózattal működő civil szervezetet hoznak létre a 2012-es budapesti olimpia megrendezését támogató üzletemberek. A Társaság az olimpiáért elnevezésű kezdeményezés tervét azután jelentették be, hogy találkoztak Orbán Viktor miniszterelnökkel,
- Jégkorong -
Sárfalvi Pétert a Jóisten öttusázónak teremtette, mert fizikailag és lelkileg is alkalmas erre a nehéz, összetett sportágra. Édesapja, Sárfalvi Béla nem csupán válogatott öttusázó volt, hanem edzőként fiát is a nemzetközi élmezőnybe vezette. A Csepel 32 é
A nemzetközi kupasorozatban még állva lévő mindkét magyar együttes a lehető legnehezebb riválist fogta ki tegnap az elődöntők sorsolásán. A Bajnokok Ligájában a Veszprém a címvédő Portland San Antonióval került szembe, míg a Dunaferr a KEK-ben a szintén t
Budapest egy 50 ezresnél nagyobb és egy 40 ezres, Debrecen 40 ezres, Győr 30 ezres, Kaposvár 30 ezres, Miskolc 30 ezres, Szeged 30 ezres és Székesfehérvár 40 ezres stadionnal adhat otthont a 2008-as Európa-bajnokságnak, amennyiben a Nemzetközi Labdarúgó-s
Hálás lehet a sorsnak Győrffy Dóra, mert csinos, okos és tehetséges is. Ez utóbbit a hétvégi, bécsi fedett pályás Európa-bajnokságon a 195 centiméteres magasság átugrásával bizonyította, amely ezüstérmet hozott számára. A BEAC huszonnégy éves magasugrónőj
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
A legabszurdabb légiósszabályt hozták meg Koreában. Millimétereken is múlhat egy boldog karrier.
A megfiatalított, az Európa Kupában hatodik helyen végzett csapatban a vezéreket keresi Märcz Tamás.
Cimpian Olivia nem kapott negatív megjegyzést, ám úgy sejti, a románoknak nem könnyű elfogadni az országváltását.
Muguruza edzői segítséget kért a monterreyi döntőben, majd nem épp kedves szavakkal illette Babost.
Egyelőre nem tudni, hogy a Véranda’s Willems-Crelan csapat bringása miként bukott.
Szettet tudott nyerni a monterreyi döntőben Muguruza ellen, a mérkőzés viszont a spanyolé lett.
Egy friss jelentés részletesen beszámol a baleset okairól.
Pottyondy Edina négy mondat után eljutott oda, hogy igazából Orbán Viktor a hibás.
Ami az egyik csapatnál örömhír, a másiknál nem az.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.