- Magyar Nemzet
- Sport

Babos Tímea a páros világbajnok a nemzetközi szövetségnél

Százezreket mozgatott meg a Budapest Európa Sportfővárosa programsorozat

Felfelé és lefelé is tekingetnek a kaposváriak

Ez az ősz kiindulásnak jó volt
Kuttor Attila csendben, a nyilvánosságot szinte kerülve dolgozik, építi a Mezőkövesdet, 2017 októbere óta, és az eddig a kiesés ellen harcoló csapat a harmadik helyen zárta az őszt.

Először tudott idegenben is nyerni a Falco
Jól szerepelnek a szombathelyiek a férfi kosárlabda BL-ben, Szalonikiben aratott kilencpontos győzelmével pedig biztosan ott marad csoportja élmezőnyében.

Szoboszlai Dominik norvég csapattársa lett az Év labdarúgója Ausztriában

Hatalmas a rendőri készültség a barcelonai El Clásicón
A politika is beszűrődhet a Nou Campba, ahol este nyolc órakor kezdődik a spanyol labdarúgó bajnokság szuperrangadója, az FC Barcelona-Real Madrid találkozó.

A közleménytől a nyílt színi dicséretig
Most a Fradi előnye 4 pont a legnagyobb riválisával szemben a labdarúgó NB I-ben. A Fehérvár FC válságból kilábalva igyekszik rendezni a sorait, az FTC csillaga viszont egyre emelkedik.

Az Arsenallal tárgyal Guardiola segédje
Josep Guardiola, az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Manchester City vezetőedzője megerősítette azokat a sajtóhíreket, melyek szerint a csapat másodedzője, Mikel Arteta tárgyalásokat folytat az Arsenallal a londoni együttes vezetőedzői posztjáról.

Magyar győzelem Oroszországban a női vízilabda világligában
A magyar női vízilabda-válogatott 12-9-re győzött az orosz csapat vendégeként a világliga selejtezőjének második fordulójában, kedden.

Sós Csaba: Történelmi évünk volt az öt vb-arannyal és az ezredik éremmel
A sportvezető az M1 aktuális csatornán kedden este azt mondta, a dél-koreai Kvangdzsuban rendezett vb volt a második olyan, amelyen öt magyar aranyéremnek örülhettek a szurkolók.

A Magyar Sí Szövetség elnöke szerint a 2026-os téli olimpiára érhet be a sícsapat

Feljutott a divízió I/A osztályba az U20-as magyar férfi jégkorong-válogatott
Vas Márton szövetségi edző csapata a Kijevben zajló divízió I/B csoportos vb-n 3-2-re legyőzte a franciákat, így az utolsó mérkőzés eredményétől függetlenül megnyerte a tornát.

Angol–spanyol csúcstalálkozók
A címvédő Liverpool az Atlético Madriddal került szembe, Münchenben megismétlődik a 2012-es döntő, a Bayern–Chelsea párharc.

Varga Zsolt az év edzője a vízilabdaedzők világszervezeténél
Varga Zsolt irányításával a Ferencváros mindent megnyert: bajnokságot, Magyar Kupát, Bajnokok Ligáját és Európai Szuperkupát.

Dzsudzsák Arábiában ontja a gólpasszokat
A magyar labdarúgó csapata mind a kilenc eddigi bajnokiján kezdőként lépett pályára, összesen két gólnál és öt gólpassznál jár.

Nagy hajrával, nagy lépésekkel Tokió felé

Kihirdették a tízes listákat az év legjobbjaira

Varga Dénes lett a totális pólós
A nagy presztízsű horvát szaklap, a Total Waterpolo szavazásán a Ferencváros olimpiai bajnok klasszisát választották meg a a világ idei legjobb vízilabdázójának.

Fontos híreink
Felszálltak a NATO-gépek orosz bombázók miatt

A walesi hercegné hatalmas meglepetéssel készült + videó

Zaharova fakenewsnak nevezte a Bloomberg állításait

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Tragikus karácsony: elhunyt személyt találtak a tűzoltók egy hajósi lakásban
A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

Megújult az ország: metróvonal- és pályaudvar-felújításra tízmilliárdokat költött az állam Budapesten
A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Orbán Viktor: Alakul a csapat
Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Letartóztatás lett a vége a szenteste előtti támadásnak
Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.
Külföldi híreink

Hondurasi fordulat: Trump szövetségese nyerte az elnökválasztást
Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az olasz baloldalnak nem tetszik, hogy a betlehemállítás még mindig hagyomány
Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

XIV. Leó pápa: Megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak
Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt
A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

Kocsis Máté klasszikus ételt készít karácsonykor + videó
A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

Kapu Tibor: A csapat szíve én voltam
A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

