- Magyar Nemzet
- Sport
Sport
Roche és Urán feladta a Vueltát
A piros trikót három napig viselő Nicholas Roche, valamint az összetett esélyesek közé tartozó Rigoberto Urán feladta a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyt.
Vereséggel búcsúzott a magyar női röplabda válogatott az Eb-től

Roche és Urán feladta a Vueltát
A piros trikót három napig viselő Nicholas Roche, valamint az összetett esélyesek közé tartozó Rigoberto Urán feladta a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyt.

Vereséggel búcsúzott a magyar női röplabda válogatott az Eb-től

Slágermérkőzések is lesznek a Bajnokok Ligája csoportkörében
A főtábla sorsolásán a címvédő Liverpool az olasz Napolit, a Szoboszlai Domoniket foglalkoztató osztrák Salzburgot és belga Genket kapta ellenfélül az E csoportban.

Négy magyar éremmel zárták a magyarok a nemzetek közötti sárkányhajó vb-t
Három ezüst- és egy bronzéremmel zárták a magyarok a 14. IDBF nemzetek közötti sárkányhajó világbajnokságot, amelynek a thaiföldi Pattaya adott otthont.

Debreceni ikont szerződtetett az Újpest
A bajnokságot a reméltnél gyengébben kezdő Újpest FC szerződtette a 33 éves Szakály Pétert – írja az M4sport.hu.

A Hajduk Splittől igazolt futballistát a Puskás Akadémia

Életük kilencven perce előtt
Az eredmény nem a legfontosabb, ellenkezőleg: csak az számít! Ha lesz magyar csapat az egyik európai sorozat csoportkörében, akkor minden, ami addig történt, zárójelbe kerül.

Nyolcból semmi
Eddig nem kellett izgulnunk cselgáncsozóinkért a vasárnap óta zajló világbajnokságon, mert amikor felkeltünk, addigra az összes versenyzőnk kiesett – pedig nem is vagyunk hétalvók.

Hivatalosan kizárták a Balmazújvárost az NB II-ből
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) csütörtökön kizárta a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő csapatát a másodosztályból.

Tovább tart a változatlanság kora

Madár újra szorítóközelben
A Magyar Ökölvívó-szakszövetség első embere a jövőben sportszakmai elnökként folytatná, posztját Bajkai István venné át.

Babos Tímea a csodatini ellen folytathatja
Babos a jövő heti világranglistán újra a legjobb száz között jegyzik majd, miután sorozatban négy meccset nyert meg a US Openen, a selejtezőből verekedte fel magát a főtáblára.

Tóth Krisztián nyolcaddöntős a cselgáncs-vb-n
A 90 kilogrammos Tóth Krisztián második győzelmével bejutott a 16 közé csütörtökön az olimpiai kvalifikációs tokiói cselgáncs-világbajnokságon.

Görcsös akarás, túl sok egyéni hiba
A magyar női röplabda-válogatott tegnap Horvátországtól is kikapott 3:0-ra, ezzel gyakorlatilag eldőlt, hogy nem juthat tovább az Európa-bajnokság budapesti C csoportjából.

Kiélezett mérkőzésre számít a Suduva trénere a Fradi ellen
Kiélezett mérkőzésre számít a Ferencváros ellen az Európa-liga selejtezőjének csütörtöki visszavágóján Vlagyimir Cseburin, a Suduva labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Rasovszky gyakorlatilag megnyerte az összetettet a nyíltvízi úszó világkupa sorozatban
Rasovszky Kristóf közel került a nyíltvízi úszók világkupa sorozatának megnyeréséhez, miután a hetedik állomáson, Ohridban negyedikként ért célba.

Magyarországon eddig még nem működő jégkorong-fejlesztőközpontot adtak át Győrben
A Dana Jégcsarnokban található központ közel 120 millió forintba került, az összeget a klub a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) eszközfejlesztési pályázatán nyerte.

Rebrov agresszív támadójátékot vár a Ferencvárostól
Szerhij Rebrov vezetőedző agresszív támadójátékot vár a Ferencváros labdarúgócsapatától az Európa-liga selejtezőjének utolsó fordulójában a litván FK Suduva ellen.

Csipes Ferenc, a női négyes professzora
Kopasz Bálinté mellett a női négyes győzelme volt a vasárnap véget ért szegedi kajak-kenu világbajnokság másik katartikus pillanata.

Fontos híreink
Nigéria évek óta küzd a szélsőséges csoportok ellen, akiknek kiemelt célpontjává vált a keresztény közösség

Florian Wirtz az ász, a vele pózoló Kerkez Milost viszont igencsak leszólták

Orbán Viktor videón mutatja meg, milyen volt 2025 első három hónapja

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Konzultációt kezd az önkormányzati rendszer módosításáról a kormány + videó
A cél egy olyan, mindenki számára elfogadható javaslatcsomag kidolgozása, amelyet a választások után vezetnének be.

Varga Judit egyetlen szóval üzent Magyar Péternek
Magyar Péter azt ecsetelte, hogy az ő életében mennyire meghatározó szerepet töltenek be a nők.

Kocsis Máté eddig bírta, kitálalt Magyar Péter képmutatása miatt: elárulta, hogyan is sértegette valójában feleségét a Tisza vezére
Magyar Péter olyan jelzőkkel illette Varga Juditot és családját, hogy azok miatt bárkinek felforrna az agyvize.

Szentkirályi Alexandra: Őrizzük meg és óvjuk klasszikus értékeinket + videó
Különböző emberek és erők dolgoznak azon, hogy hagyományainkat leírják, értékeinket átírják – hívta fel a figyelmet a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője.
Külföldi híreink

Súlyos közbiztonsági válsághelyzetet jelző bűncselekmény-sorozat történt Párizsban
Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szombaton az M1 aktuális csatornán elemezte a párizsi késes támadást.

A Hamász finanszírozásának gyanújával letartóztattak több palesztint Olaszországban
A terrorizmusellenes nyomozó igazgatóság (Digos), a rendőrség és a pénzügyőrség közös akciója során Genovában és Firenzében tartóztatták le a gyanúsítottakat.

Botrányos beismerés: így játszaná ki Magyarország vétóját Ukrajna és az EU
Az ukrán integrációs miniszterelnök-helyettes részletesen elmondta, mi mindenre képes az Európai Unió az ukrán uniós csatlakozásért.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Slot szavait hallva retteghetnek az ellenfelek, Wirtz már régóta ezt akarta hallani
A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.

Vezetési élmény hatótávpara nélkül: kipróbáltuk a Debrecenben gyártott BMW-t
Az új iX3 a legfejlettebb kínai konkurenseknek is feladja a leckét, ráadásul nála már a modern BMW-k neuralgikus pontjába, a dizájnba is nehéz belekötni.

Orosz Pál kritikája: „Jó lenne, ha egy másik magyar csapat is kvalifikálná magát a főtáblára”
Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója évet értékelt, kitért az MLSZ magyarszabályára is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
