Jürgen Klopp így reagált arra, hogy lenne-e Dárdai Pál után a Hertha edzője
Feltették a kérdést a Liverpool pihenő legendájának, aki ezután nem fogta vissza magát.

Feltették a kérdést a Liverpool pihenő legendájának, aki ezután nem fogta vissza magát.

Pánik a brit csapatban, Adam Peaty rosszul lett az ezüstérme után, és kiderült, hogy miért.

A szerb teniszező az olimpia jelentőségéről is beszélt.

Márton Annának esélye sem volt négy közé jutni, Szűcs Luca csak kevéssel maradt le róla.

„Nicky Dolly” a közösségi médiában büszkélkedett el szereplésével.

Hatvanadik alkalommal csapott össze a két teniszklasszis.

Márton Anna végül simán győzte le Pusztai Lizát, Szűcs Luca is negyeddöntős a női kardozók között.

Munkatársunk a Szajna partán győződött meg arról, hogy a helyzet egyáltalán nem biztató.

Ökölvívónk nagyon magabiztosan mozgott a párizsi ringben.

Nem lesz magyar érdekelt úszásban a hétfő esti programban a párizsi olimpián.

Sokat sejtető nyilatkozat a szakembertől, aki nem utazott el Párizsba.

Egy férfi lett a hős az olimpia úszóversenyeinek otthont adó La Défense Arénában.

Három éremmel térnek haza a magyar fogathajtók Svédországból.

Nem várt nehézséggel kell szembenéznie a világbajnok úszónak Párizsban.

A mindössze 15 évesen már Európa-bajnok Jackl Vivien ma mutatkozik be a párizsi játékokon.

Márton Anna és Pusztai Liza egymás ellen vív a nyolc közé jutásért.

A szervezők állítják, hogy kedden megkezdődhetnek a versenyek triatlonban.

A brit pilótát intették le elsőként a Belga Nagydíjon, de végül kizárták a versenyből.

A magyar teniszező egyik kedvenc italáról beszélt.

Az amerikai C Spire közölte: ebben nem akarnak részt venni.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Boldog karácsonyt!

Cáfolta a hírportál értesüléseit a szóvivő.

Instagram-oldalán üzent ukrán barátainak.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.