Nem lesz országos sztár, de letargiába sem hajlandó esni

Perl Zoltán fantasztikus idényt zárt. A Falco KC Szombathely kosárlabdázóját öt éven belül háromszor választották meg az esztendő legjobb magyar játékosának, a Bajnokok Ligájában a csapatával tizenhat közé jutott, többször is ő lett a hét embere, a posztján a legeredményesebb volt a férfiaknál a harmadik legrangosabb nemzetközi sorozatban, és bekerült az álomcsapat jelöltjei közé. A 29 éves kosaras mégsem lehet felhőtlenül boldog, mert a veretlenül zárt alapszakasz után a magyar bajnoki döntőben a Szolnok 3-0-ra legyőzte a csapatát, és a Falco öt egymást követő aranyérem után csak ezüstérmes lett.

Perl Zoltán, a Falco KC Szombathely válogatott kosarasa a nemrég véget ért idényben egyénileg fantasztikus rekordokat állított fel, de a csapata elbukta a bajnoki döntőt. Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly

– Egy hónapja a bajnokságban és a BL-ben elért egyéni mutatókról és elismerésekről szólva okkal nyilatkozta, hogy remek az idénye. Most hogyan gondol erre?
– Így volt, de hozzátettem, hogy ha nem nyerjük meg a bajnokságot, akkor mégsem nevezhetem életem legjobb idényének ezt. Az egyéni és a csapatsikereket nem írja felül semmi sem, büszkék lehetünk rájuk, nem is vesznek el, de elsősorban mindenki a végére emlékszik, és ez nem lett jó. Az utóbbi miatt nem vagyok hajlandó letargiába esni, mert mindig minden tőlünk telhetőt megtettünk, és ha a szezon egészét nézzük, akkor a Falco idényét nem mondhatjuk sikertelennek, sőt.

Perl Zoltán a válogatottban is a vezéregyéniségek közé tartozik (Fotó: Nemzeti Sport/Dömötör Csaba)

– Ön kimondottan halk szavú, visszahúzódó ember, ezért meglepett, hogy már tizenkilenc éves korában a Falco csapatkapitánya lett.
– Tény, alapvetően nyugodt természetű vagyok, és egyáltalán nem biztos, hogy a legharsányabb játékosnak kell lennie a kapitánynak. Jobban hiszek abban, hogy tettekkel és példákkal lehet igazán vezérré válni, ami nem zárja ki, hogy ha valamit mondani kell, akkor az el is mondjam a többieknek. Ez a példa lehet az edzésmunka, a fegyelmezettség, az edzővel zajló kommunikáció, a taktika betartása, emellett pedig az éppen gödörbe kerülő társat is muszáj segíteni, hol egy jó szóval, vicces megjegyzéssel vagy keményebb megjegyzéssel, kinek mi használ.

Perl Zoltán pólójából csavarni lehetett az izzadtságot

– Mi alapozta meg ezt a tekintélyt és azt, hogy húszévesen már válogatott is lett?
– Rengeteg kemény munka és bukkanó előzte meg. Édesanyám profi, édesapám hobbiszinten kosárlabdázott, és nekem nagyon megtetszett. Sohasem erőltették, hogy erre induljak, magamtól szerettem bele ebbe a játékba. 

Hét-nyolc évesen már edzésekre jártam, remek társaságba kerültem, de tizenhat éves korig nem nyertünk semmilyen bajnokságot.

 A pólónkból csavarni kellett az izzadtságot, annyit és annyira keményen edzettünk, az edzéseken kívül is rengeteget gyakoroltam, hogy minél jobb legyek, és fordult a kocka, ahol elindultunk, ott elsők lettünk.

– Húszéves volt akkor is, amikor az olasz Orlandina Basket, majd a másodosztályú Universo Treviso játékosa lett, majd két év után visszajött Szombathelyre. Nem jött be?
– Rendkívül hasznos két év volt, az ott elvégzett munka és kapott minőségi képzés alapjaiban határozta meg a karrieremet. Amikor az Orlandinánál keveset játszottam, rosszul érintett, mert itthon nem ahhoz szoktam, de rengeteget fejlődtem. Trevisót nagyon élveztem, a város imádta a kosárlabdát, sok időt tölthettem a parketten. Szívesen maradtam volna, de a klub úgy döntött, az engedélyezett két légiós helyett csak eggyel kezdi el a szezont, az pedig egy center volt.

Perl Zoltánt nagyon nehéz megállítani a palánk közelében (Fotó: Nemzeti Sport/Szabó Miklós)

– Később, a sikeres kolozsvári Európa-bajnokság után a spanyol Movistarhoz szerződött, és fogadni mertem volna, hogy befut abban az erős ligában is, de nem így lett. Mi volt a baj?
– Rossz választás volt. A klub nem volt rendesen felépítve, a csapatból hiányzott a játékosok közötti összhang, az edzői stáb a szakmai felkészületlenség miatt nem tudott tekintélyt kivívni magának, és nekem kicsit el is mentem a kedvem a kosárlabdától is. 

Haza kellett jönnöm ahhoz, hogy újra szeressek edzésre járni, és bár kaptam ajánlatot külföldről is, a rossz tapasztalat és a szívem is Szombathely mellett szólt,

 ahol már látszott, hogy komoly csapat körvonalazódik, a Falco ambíciózus klub.

– Ezt bizonyítja az is, hogy azóta kétszer is sikerült a Bajnokok Ligájában a tizenhat közé jutni. Mi kellene a további előrelépéshez, ahhoz, hogy egy magyar csapat ott is tudjon meccseket nyerni?
– Én azt éreztem, hogy egy-két csapatot leszámítva a mezőny ebben a szakaszban már kiegyensúlyozott. Ugyanakkor a magyar klubok most négy légióst foglalkoztathatnak, ezzel szemben eljött hozzánk a spanyol Murcia tizenegy külföldivel. Lehet, hogy itthon a mi költségvetésünk magas, de a BL középdöntőjében már a legkisebbek közé tartozik. Ezzel együtt kis szerencsével, kevesebb sérülttel most előbbre juthattunk volna, csak kevés hiányzott az előbbre lépéshez.

Egy kosaras nem lehet országos sztár

– A futballban ért már el magyar csapat a klubsorozatok csúcsára, a Bajnokok Ligájába, kézilabdában pedig a nőknél és férfiaknál is az elitbe tartoznak, kosárlabdában a Sopron három éve meg is nyerte a női Euroligát. A férfiaknál miért beláthatatlan a távolság tőlünk és az Euroligától, és a második számú sorozattól, az Európa-kupától?
– A világ második legnépszerűbb sportágáról beszélünk, amelyet rengeteg országban játszanak, és a legjobbaknál hihetetlen összegre rúgnak a költségvetések. Világszinten a kosárlabda jóval nagyobb üzlet a kézilabdánál, a férfi Euroliga pedig más világ, más dimenzió, zárt rendszer, amelybe rendkívül nehéz bekerülni is.

– Egy kosárlabdázó nálunk lehet országos sztár? Olyan, mint például a kézilabdázó Görbicz Anita és Nagy László volt.
– Nem. Sajnos annak ellenére nem tudunk átlépni egy határt, hogy a nézőszámokat tekintve a kosárlabda a teremsportok közül a leglátogatottabb. Magyarországon a labdarúgás után a kézilabda következik a népszerűségi listán, és az olimpiai sportágak élversenyzői is több reflektorfényt kapnak, amit meg is érdemelnek. 

Ezzel együtt tudok élni, személy szerint nem is hiányzik a nagy rivaldafény, elég szűk az a kör, amelynek a tagjaiban megbízom és akikkel szívesen töltöm a szabadidőmet, és bár Szombathelyen imádják a játékot és a csapatot, a népszerűség egyáltalán nem terhes.

Persze örülnék, ha a kosárlabda jobban szem előtt lenne, még több embert vonzana, mert akkor a merítési lehetőség is nagyobb lenne, de erre nekem nincs több ráhatásom, mint hogy a lehető legjobban teljesítek.

A Falco sikereinek a legfontosabb záloga Perl Zoltán (Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly)

– Az NBA-ben és mindenütt az elitben rangot ad az egy játékosnak, hogy a kezdőcsapat tagja. Ehhez képest a többször is a legjobb magyarnak választott játékosként rendszeresen csereként lép pályára. Nem bántja a hiúságát?
– Nem. Egyrészt ez is része az előbb taglalt példamutatásnak, mert ha a csapatkapitánynak nem derogál a kispadon kezdeni, akkor másnak sem fog, másrészt pedig a korábbi edzőnk, Gasper Okorn találta ki, hogy így beállva lökést tudok adni a játéknak, változtatni tudok a ritmuson. Nem az ellenfelet akarjuk ezzel meglepni, nem is lehetne, a saját csapat játékáról van szó.

– Nemsokára 29 éves lesz. Milyen céljai vannak még a kosárlabdában?
– Nem szoktam öt-hat évre előre tervezni. Ha valamilyen kivételesen kedvező ajánlatot kapnék, nyilván elgondolkodnék a külföldi szerződésen, de jó helyen vagyok itthon. Nagyon szeretek kosárlabdázni, és a legfontosabb az, hogy szeretném továbbra is élvezni a játékot. 

Ehhez kell, hogy sok időt tölthetek a pályán, nem azért dolgoztam eddig rengeteget, hogy valahol a kispadot koptassam. Több pénzért sem mennék el egy magasabban jegyzett klubba azt tudva, hogy csak néhány percet kapnék az edzőtől. Nagy ajándék a sorstól, hogy abból élhetek meg, amit élvezek és a legjobban szeretek csinálni.

 Ami pedig a konkrét célokat illeti, továbbra is mindent beleadok a pályán, mert szeretnék újra bajnoki címeket szerezni és a nemzetközi porondon is eredményesen szerepelni.

Alíz új dimenziót nyitott az életében

– Más téma: a kedvenc csapata, az Inter a futballban kikapott a Bajnokok Ligája döntőjében. Honnan ered a rajongása az olasz klubhoz?
– Ötéves lehettem, amikor láttam az Inter mezét, amely a kék-fekete színekkel lenyűgözött. Később a gépen is csak velük játszottam, majd elkezdtem nézni a meccseket. 

Valahol jó érzés, hogy nem egy divatcsapatnak szurkolok, és bár a mi elveszített döntőnkre nem lehetett volna vigasz a sikere, nagyon szurkoltam neki. 

Sajnos a PSG sokkal jobb volt, az Inter pedig úgy járt, mint mi, a végére elfáradt a háromfrontos harcban. Ezzel együtt azt mondom, szép szezont zárt.

– Végül a legfontosabb: április elején apa lett. A szurkolók a Fehérvár elleni elődöntő egyik meccsén drapériával és rigmussal köszöntötték a kis Alízt. Hogyan tudott utána a meccsre összpontosítani?
– Sehogy. Talán a harmadik negyed végén jártunk, és ha jól emlékszem, utána már nem is dobtam pontot, annyira megható volt a gesztus, rendkívül jólesett. Alíz érkezése megváltoztatta a mindennapokat, érzelmileg is új dimenziót nyitott az életemben. Leírhatatlan, milyen érzés, amikor rám mosolyog vagy egyáltalán, a közelemben van.