Rekviem a nézőkért

Olvasom, hogy 98 ezer néző volt kíváncsi a Barcelona hazai futballgálájára a Chelsea ellen. Nem meglepő ez a nézőszám spanyolhonban, de említhetném a többi nagy nyugat-európai klubot is, ahol hasonlóan nagy érdeklődésről számolnak be a lapok. Hja, mondhatjuk keserűen, arrafelé van futball, mifelénk meg mintha elfelejtették volna ezt a játékot. Pedig valamikor a Népstadionba is zarándokoltak az emberek. Ilyenkor húsvétkor például klubcsapataink mérkőztek meg az osztrák klubcsapatokkal, és ez a négyes torna tízezreket vonzott a stadionba.Csak véletlenszerűen szemezgetek a hajdanvolt meccsek között. 1955 áprilisában a Népstadionban 96 ezer néző láthatta a Honvéd parádés győzelmét a belgrádi Partizán felett. 1962. április 15-én 50 ezer néző előtt nyert 2-1-re a Ferencváros a Honvéd ellen. Az 1954-es budapesti magyar-angol után Örkény István a következőket írta le eufóriás mámorában: „Kilencvenezred magammal ültem a tribünön: valóságos hadsereg. Kellő fegyverzettel, megfelelő gépesítéssel egy valamirevaló országot is meghódíthattunk volna. Így is megvertük Angliát – igaz, csak a labdarúgócsapatát -, de többre lettünk volna képesek, mert mi kilencvenezren olyan tökéletesen egy akaraton voltunk, hogy azzal csak kevés hadsereg dicsekedhetik.”Hová tűnt ez a kilencvenezer ember? Hol vannak a fiaik, a lányaik, az unokáik? Őket már nem érdekli a futball? Elfelejtették volna talán, hogy tegnap még azt kiabálták: hajrá, magyarok! De hát elüldözték őket azzal a futballal, amely már cseppet sem hasonlít egykori önmagához itthon.Megint a Népstadion: 1955. szeptember 25-én 103 ezer ember szorongott a tribünön, hogy végigizgulja a magyar-szovjet meccset. Az eredmény 1-1 volt. Puskás a 87. percben egyenlített tizenegyesből. Istenem, ha nem lövi be, a mai napig nem hiszik el neki a politika ártatlanságát...Hol vagytok, drága nézők, akik tegnap még csapatostul lódultatok arrafelé, ahol játszott a válogatott. Jöhetett szél, eső, vihar, ti kitartottatok a csapat mellett. Óvtátok szeretettel, erőt, hitet, szívet kölcsönözve neki, ha kellett. Megcsaltak benneteket! Oda az a futball, amit a hősiesen hűséges közönség látott, s amit labdarúgásnak nevez.Emlékezetem szerint 1954. decemberében látta a legnagyobb – 134 ezres – nézősereg a magyar nemzeti tizenegyet, igaz idegenben. Glasgow-ban játszott és nyert 4-2-re a válogatott. Kedves történet: a banketten egy idős polgármester köszöntötte a magyar csapatot: „Szeretettel üdvözlöm az Osztrák-Magyar Monarchia sportküldöttségét” – mondta. Sebes közbeszólt: „Polgármester úr, tévedni tetszik, mert a Magyar Népköztársaság sportolói vannak jelen.” „Az egy és ugyanaz!” – mondta a polgármester, és mintha mi sem történt volna, folytatta a beszédét.Ma ezt is elfogadnánk, ha volna futball, mert akkor lenne közönség is.