Búcsú a Vasastól

Történhet akármi a futballbajnokság hátralévő fordulóiban, a Vasas már nem első osztályú klub. Kiesett. Az én fogalmaim szerint kivonult nem csupán az NB I-ből, nemcsak a labdarúgásból, hanem a sport egészéből. Mint minden olyan alakulat, amelyik már a látszatát sem képes fönntartani annak, hogy komoly vállalkozás.
Amikor leírom magamban a Vasast (a mostanit), nem a folyamatos edzőcserékre gondolok, évtizedek óta sújt a magyar futball, így vagyok annyira fásult, hogy még azt is magától értetődőnek tekintsem, ha egy klubnál gyerekemlékezettel befogható idő alatt már az ötödik edzővel kísérleteznek (rögzítsük: az új áldozat Tornyi Barnabás). A tréner elcsapása bevált fordulat, időnyerésre úgy-ahogy alkalmas, köszönhetően annak (is), hogy mifelénk a személycserék közkedveltebb témák annál, hogy ki mire képes, mit tett, mit tehetett volna vagy tehetne.
Ezzel együtt éppen a nagy jövés-menés a bizonyíték arra, hogy a Vasas egyszerűen nem létezik. Elvégre, az öt meccsen öt vereséget kasszírozó horvát csodaedzőt, bizonyos Slavko Kovacic urat kivéve, csak olyan hozzáértő kapott mandátumot a Fáy utcában, akinek erényeivel és hibáival egy, a futballban átlagosan járatos magyar polgár is tisztában van. Mert ugyebár Mezey György, Bozsik Péter, Komjáti András és Kiss László nem az elmúlt napokban tűnt föl a pályák környékén, mind a négyen – hivatalosan szólva – leinformálhatók. Mi több, lévén igencsak zárt kör a honi futball elitje, mindegyiküknél tudhatja az ember, hogy mire számíthat. Ezért aztán, amikor azt mondták, mondják a Fáy utcai hatalmasok, hogy egyikük ezért, másikuk azért alkalmatlan arra, hogy vigye a zászlót a régóta zilált csapat előtt, önmagukról állítanak ki bizonyítványt. Mert egyik menesztett edzőnél sem találtak később olyan, általuk végzetesnek minősített hibát, amely ne jellemezte volna őket akkor, amikor letették rá a nagy esküt. Mint ahogy azon erényeknek is a birtokában voltak és vannak most is, amelyeket akkor szajkóztak, amikor kart karba öltve igyekeztek velük a szerződéskötés helyszínére.
A legkönnyebb dolga Kovacic mesternek volt (és van), ő összecsomagolhatott, és mehetett vissza hazájába, a többiek viszont továbbra is itt vannak közöttünk. Csak annyit tehetnek, hogy nyelnek egy nagyot, és igyekeznek napirendre térni afölött, hogy visszaéltek a nevükkel, meghurcolták őket. Hogy egyedüli felelősöknek kiáltották ki őket egy olyan ügyben, amelyben csak vesztesek lehettek. Mint mindig, amikor amatőr közegben ütközik meg egymással a pénz és a tudás. Esetünkben olyan viszonyok között, ahol egy-két látványos bankszámlakivonat jóvoltából már dúsgazdagnak kiáltanak ki akárkit, míg a valós tudásra csak nyugodt körülmények között, és az alkotásra elegendő idő alatt derülhet fény hitelt érdemlően.
A Vasas nálam már csak történelem. Ha szóba kerül, azt mondom például, hogy ,,vargabakosmészölyihászmatheszberendimolnárpuskásfarkasfiserkorsós” vagy ,,mészárostörökhegedűskomjátikántormüllerzomborigasskovácsizsóvárady”, azaz a bajnokcsapat 1966-ból és 1977-ből.
Az edző Illovszky Rudolf volt, azon viszont nem is töprengek, ki volt a szakosztályvezető.
Nincs jelentősége.
Régi, szép idők.