Visszaköszön a Pasaréti út

Azt mindenki sejtette, hogy a Zalaegerszeg futballcsapata a lassan véget érő bajnokságban jól szerepel majd, ám arra kevesen számítottak, hogy végül aranyérmesként zár. Utólag mindig könnyű okosnak lenni, ám visszatekintve az elmúlt egy esztendőre, tulajdonképpen törvényszerű a zalaegerszegi diadal. Elvégre a rajtra remek játékosokat igazoltak, s ráadásként leszerződtettek egy ambiciózus edzőt, Bozsik Pétert, hogy aztán a pályán többnyire azt nyújtsák a futballisták, amire valóban képesek.

- Labdarúgás -

Éjszakába nyúlt az ünneplés Zalaegerszegen, így köszöntötték a drukkerek és a játékosok a város első futballbajnoki címét. Mindenki örült mindenkinek, s csak elégedett, boldog arcok tekintettek egymásra, szinte istennek kiáltották ki Bozsik Pétert, aki azonban hű maradt önmagához, s az önfeledt pillanatokban is reálisan és mértéktartóan értékelte az eredményt.
– Az első nyilatkozataiban kiemelte a vezetők segítségét, a játékosok hozzáállását és a szurkolók támogatását. Mást nem említett, pedig aligha túlzás, hogy önnek is főszerepe van a bajnoki cím elérésében.
– Nyilván én is kellettem a sikerhez, de hogy mit adtam hozzá, az szerintem megfogalmazhatatlan. Elsősorban önmagamat, s ebben benne van az a szakmai plusz is, amivel segíthettem. Nem volt más célom, minthogy annak rendje és módja szerint tegyem a dolgom, az pedig szerencse, hogy a játékosok fogékonyak voltak arra, amit én tudok. Nem túlzás, de úgy éreztem magam, mint hosszú esztendőkön át Pasaréten, a Pénzügyőr mestereként, hogy otthon vagyok, hogy ugyanazt akarjuk mindannyian.
– Bajnokcsapat edzőjeként – ahogy mondják – már van mire szerénynek lennie. De azért elárulhatná, mi az a szakmai újdonság, amellyel előállt Zalaegerszegen?
– Inkább nem teszem, mert a kívülállót nem feltétlenül érdeklik a különféle futballstratégiák, a kollégák pedig rám süthetik, alighogy bajnokok lettünk, máris okoskodni kezdek. A lényeg: arra törekedtem, hogy valamennyi játékos megőrizhesse a saját egyéniségét, az eredményességhez szükséges szerkezeten belül. Magyarán, a csapat szolgálata volt az elsődleges, de senkitől sem vártam el, hogy kibújjon a bőréből. Azt kértem, hogy valamenynyien abban nyújtsák a legtöbbet, amit a legjobban tudnak.
– Önnek természetes lehet az ilyesmi, hiszen annak idején játékosként, a Pénzügyőrben szintén szabadon játszhatott, s nem sok megkötés zavarta a pályán.
– Pasaréten az edzőim, Jaskó Bandi és Kiss Laci valóban bíztak bennem, szinte azt csinálhattam a mecseken, amit jónak láttam. Nekem valóban az a természetes, ha egy futballistát nem ver béklyóba a taktika.
– Az is pasaréti történet, hogy ugyan nagyon vágyott rangosabb edzői feladatra, ám soha nem kilincselt sehol és nem udvarolt senkinek. Várt. Pedig akkor is éppen olyan megszállottan beszélt a futballról, mint mostanság.
– Nem a labdarúgásból éltem, ezért nyugodtan várhattam a nekem megfelelő lehetőségre. A sors megadta, hogy előbb a Vasassal harmadik, majd most a Zalaegerszeggel bajnok legyek, ám hogy mindez mennyit ér, azt csak a jövő dönti el.
– Ezt hogy érti?
– A mostani eredmény értékét az minősíti majd, mire visszük jövőre vagy két év múlva. A bajnoki cím csak belépő ahhoz, hogy a futballelit tagjának ismerjenek el bennünket Magyarországon. Ha megismételjük a Dunaferr produkcióját, azaz a nagy diadal után esztendőkön át esélyesek leszünk a bajnoki címre is, akkor valós az, amit most elértünk. Már június közepén okosabbak leszünk, a felkészülés első napjaiban kiderülhet, hogy a sporttörténeti tett megelégedetté tett-e bennünket, vagy arra ösztönöz, hogy még feljebb lépjünk. Én persze azon leszek, hogy később csak mint egy sikeres út első állomásáról beszélhessünk a mostani első helyről.