Lakers: triplázás söpréssel

Kemenczky Zoltán
2002. 06. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Söprésssel, azaz nullára (4:0) nyerte az észak-amerikai profi kosárlabdabajnokság (NBA) idei nagydöntőjét a címvédő Los Angeles Lakers, miután magyar idő szerint csütörtök hajnalban a finálé negyedik mérkőzésén is legyőzte – 113-107-re – a keleti főcsoport győztesét, a New Jersey Nets együttesét. Ez volt a liga történetének hetedik „söprése” a döntőben, a Lakers történetében viszont az első.
A Los Angeles-i együttes triplázott, azaz 2000 és 2001 után 2002-ben is legjobbnak bizonyult, a finálé legértékesebb játékosának (MVP) pedig – szintén sorrendben harmadszor – a liga legjobb centerét, Shaquille O’Nealt választották. A 216 centiméter magas óriás átlagban 36,3 pontot dobott a finálé négy meccsén, és majdnem hatvanszázalékos pontossággal hajigálta a gyűrűbe a labdákat (már amennyiben hajigálásnak lehet nevezni azt, ha valaki a legtöbbször gyűrűszaggató zsákolásokkal szerzi a kosarakat). Háromszor egymás után egyébként eddig csak egyvalakinek sikerült elnyernie a döntő legjobbjának járó szobrocskát: az illetőt Michael Jordannek hívják (a Chicago Bulls színeiben 1991–93 és 1996–98 között kétszer is végrehajtotta ezt a bravúrt).
A Lakers 14. bajnoki címét szerezte, a rekordot a legendás Boston Celtics tartja 16-tal. A csapat főedzője, Phil Jackson kilencedik döntőjén a kilencedik bajnoki címét nyerte – hatszor még a Jordan-féle Bulls trénereként volt győztes csapat trénere –, így a legendás Red Auerbachhal társbérletben csúcstartó. A szakember 156. playoff-meccsét nyerte, amivel megelőzte az örökranglista éllovasát, Pat Rileyt (155).
Noha a Los Angeles-iek East Rutherfordban ünnepelték a győzelmet, odahaza, a Staples Center arénában 18 ezer szurkolójuk gyűlt össze, hogy a csarnokban kivetítőn nézze végig az idegenbeli találkozót. Utána a Los Angeles Times jelentése szerint fülsiketítő hangzavart okoztak a városban, és voltak kisebb zavargások is, amelyek során 300 „ünneplő” összecsapott a rendőrökkel.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.