Legyen humorunk!

Ha létezik klub, amelyik a legteljesebb mértékben megérdemli, hogy indulhasson a labdarúgó NB I-ben, a Kispest mindenképpen az. Itt nincs, nem lehet vita, elvégre, az elöljáróknak olyannyira a vérükben vannak a honi futball elitjének alapvető szokásai, hogy magától értetődik, ha továbbra is tagjai maradnak a nagy családnak (mindenki ismer mindenkit, mindenki tud mindent mindenkiről…). Szóval, a Honvédnak alighogy sikerült bekönyörögnie magát a mezőnybe, a tulajdonosai máris tettek egy, a beilleszkedésről egyértelműen tanúskodó gesztust: kirúgták az edzőt.
Néhány napja még az amatőrnél is amatőrebb stílus honolt a csapat körül, tulajdonos, edző, játékos filléreket koldult innen és onnan, hol könyörögtek a hatalomnak, hol megfenyegették, semmi se volt drága, hogy felmutathassanak némi anyagi hátteret az induláshoz. Akkor még nem volt baj Détári Lajossal, mi több, abban bízott minden bennfentes, hogy az egykori klasszis, játékosként (is) kivívott hitele jóvoltából, hoz egy-két, a nevezést segítő forintot a konyhára. Most pedig, amikor mint derült égből a villámcsapás beütött egy befektető, annak rendje és módja szerint kilökték őt.
Természetesen a profizmus (?) jegyében, azért, mert az új pénzeszsák változásokat akar, a többi között az edzői poszton is. Már tárgyalnak is Fitos Józseffel, jó esély van rá, hogy ő a következő áldozat. Igen, áldozat, mert ő legalább annyira szívügyének tekinti a futballt, mint Détári, márpedig Kispesten néhány esztendeje a szakma az a szempont, ami szinte semmit sem számít (lásd még: a csapat szereplése).
Olyankor főként másodlagos, kinek van köze a labdához, ha a tulajdonos változásokat akar.
Koncz tulajdonos a hírügynökségnek, Kiss tulajdonos (nomen est omen: ha nagy tulajdonos lenne, nem jelentett volna csődöt a klub) az interneten hárítja el a felelősséget, az utóbbi nem kevés cinizmussal még meg is jegyzi, hogy „az utóbbi hetek kalamajkái után mindenképpen jót tesz majd a váltás”. Megjegyzem, nem azért támadt zűrzavar, mert Détári nem tartott jó edzéseket, a játékosok pedig nem akartak gyakorolni.
Humor nélkül nem lehet élni, ezért arra kérek mindenkit, ne vegye komolyan az egészet, minek az elkeseredés? Már csak azért sem érdemes felhúznunk magunkat a történteken, mert a (futball)világ egyébként is telis-tele van komikummal. Ha az országhatárt átlépjük (de a humorunkat nem hagyjuk el), akad furcsaság közel és távol egyaránt. Ugandában például kitüntették világbajnoki szerepléséért Ali Tomusange partjelzőt, aki nyilván a nagy megtiszteltetéstől meghatódva elismerte, tévedett, amikor nem adta meg a koreaiaknak lőtt spanyol gólt. Bűnéért azon nyomban elnézést kért, ami szintén szép, már-már kitüntető gesztus. Más kérdés, hogy a hazájában a plecsni tanúsága szerint is méltán népszerű Ali vígan lenget majd tovább, míg a spanyol szövetség elnöke az igazságtalanságon felháborodva lemondott FIFA-tisztségéről.
Miután elnyomtunk itt is egy mosolyt, általánosíthatunk: nem mindig az megy, akinek kellene.
Ez pedig, sajnos, nem vicc.