Várhidi Péter rugalmas

Legyünk őszinték. Székesfehérvár labdarúgásának előbbre kellene tartania annál, mint amennyivel már évek óta kénytelenek beérni a lelkes szurkolók. Az előző hat-hét év alatt, ha nem is az egy helyben topogás jellemezte a Videotont, de feltétlenül a kis lépések – s azok sem mindig előre… – politikája. Úgy tűnik, a július végén kezdődő bajnokság előtt sincs ez másként. Várhidi Péter vezetőedző látja, ismeri a hiányosságokat, így aztán kénytelen hozzájuk igazítani az elvárásait, reményeit.

Ha valaki körülnéz a Videoton sóstói stadionjában, a legjobb szándékkal sem állíthatja, hogy ideálisak a körülmények. Végre-valahára megkezdődött ugyan a felújítás – 1997 elejét írtunk, amikor már elkészültek az első látványvtervek –, ami azonban ha nem esett is kútba, de a vártnál lassabban, nehézkesebben halad. Oka lehet ennek az is, hogy a teljes magyarországi stadionrekonstrukcióra inkább a kérdőjelek a jellemzők. Ettől függetlenül július 27-től Fehérváron is rendeznek majd első osztályú bajnokikat, még ha nem is első osztályú körülmények között.
– A munkát, a felkészülést nem hátráltatja az építkezés. Igaz, hogy jelenleg nem gyakorolhatunk Sóstón, de máshol jó körülményeket biztosítottak nekünk. A Bregyóközben edz a csapat, jó minőségű pályán. Nem is ez a gond… – mondja Várhidi Péter, a Vidi vezetőedzője.
– Ha nem ez, akkor mi?
– Két héttel a rajt előtt nem igazán mondhatom azt, hogy készen van a csapat. Sokan mentek, alig jöttek. A tavalyi keretből hét futballistát engedtek el annak reményében, hogy érkeznek helyettük mások, jobbak. Aztán ahogy telt az idő, kiderült, hogy a kiszemelteket nem sikerül megszerezni. Legalábbis eddig nem sikerült. Ettől függetlenül bízom abban, hogy a következő héten megtörténik végre az ígért erősítés, s úgy várhatjuk a rajtot, ahogy azt illik. Meg különben is: a remény hal meg utoljára.
– A reményeket, a vágyakat azért nem árt megvalósítani, bár a Videoton életében az utóbbi években nem mindig sikerült.
– Nem tudom, mi volt, nem is foglalkozom ezzel, azt azonban tudom, hogy gyengébb a keret, mint amelyikkel az ötödik helyet szereztük meg tavasszal. Az átigazolási időszak elején még olyan nevek röpködtek, mint Horváth Feri, Tóth Norbert, Bagoly, Pető, hogy csak néhányat említsek. Most meg várunk és reménykedünk, amire nem igazán lehet munkát építeni. Biztosan csak azt mondhatom, hogy érkezett két jugoszláv védő, Risztics és Sztanojevics, valamint Zalaegerszegről visszatért Fehérvárra Róth Feri. Valamennyien jó focisták, de hárman kevesek a boldoguláshoz.
– Mi jelentene boldogulást?
– Nekem egyelőre az, ha legalább a körvonalaiban látnám azt a csapat- meg hadrendet, amelyikkel majd pályára lépünk az első fordulóban. Bajnoki helyezésről, elvárásokról természetesen nem lehet beszélni ilyen helyzetben.
– Mintha nem lenne minden felhőtlen a klub körül. Legalábbis ezt érzem ki a szavaiból.
– Nagy baj talán nincs, de tarthatnánk előbbre, várhatnánk optimistábban is a rajtot. Mint mondtam, nemhogy erősödött, inkább gyengült a keret, ennek pedig egyetlen edző sem örül. Mindettől függetlenül a munkánkat a bajnoki teljesítmény alapján ítélik majd meg. Nekem pedig az a dolgom, hogy a rendelkezésemre állókkal a lehető legjobb eredményt érjem el.