Dicstelen döntetlen

-LABDARÚGÁS-
Úgy tűnik, nem hiába égtek a telefonvonalak kora reggel óta a sportszerkesztőségekben – leginkább nyilván a közszolgálati tévénél –, hiszen a kedd esti lemondó hangok után tegnap kora délután a távirati irodán keresztül bejelentették: a Magyar Televízió kettes csatornája mégis élőben közvetíti a Magyarország–Moldova barátságos labdarúgó-mérkőzést. Akárhogy is, a közszolgálat az közszolgálat. Mégis van igazság…
Röviden annyi a lényeg, hogy délelőtt a tárgyaló felek megegyeztek a „ki, kinek, mennyit” kérdésében (természetesen a pénzről van szó), minekutána indulhatott a közvetítőkocsi meg a stáb, hogy ne csak az Üllői úton üldögélő pár ezer ember lehessen részese a válogatott szezonzáró produkciójának.
Azt persze nem tudni, hogy a legfrissebb FIFA-világranglista 58. (ez volna a magyar csapat) és 113. helyezettjének összecsapására hányan voltak kíváncsiak a képernyők előtt, csak az biztos, hogy a helyszínen nem taposták agyon egymást a bejutni vágyók (pedig a diákok és a nyugdíjasok ingyen nézhették meg a találkozót).
Az alig fél házas FTC pályán Gellei Imre szövetségi kapitány a Király – Urbán, Korolovszky, Gyepes – Fehér Cs., Lipcsei, Lisztes, Dárdai, Szamosi – Geram, Tököli összeállításban küldte pályára együttesét, míg kollégája, Viktor Pasulko a Hmaruc – Covalenco, Pusca, Cebotari, Covalcius – Catinsus, Olexici, Boret, Patula – Ivanov, Frunza kezdő tizenegynek szavazott bizalmat.
A bevonuló csapatokat köszöntő Rákóczi-induló után, a himnuszok előtt gazdára talált az aranylabda, igaz, csak annak a magyar kistestvére. A díjat Lisztes Krisztián kapta, és a Bremen idegenlégiósa kezdettől fogva azon szorgoskodott, hogy bizonyítsa: az ítészek jól döntöttek, hogy őt választották. Kezdetben szeme volt a labdáinak, más kérdés, hogy Szamosi és Gera helyzetéből sem lett semmi.
Ha a sérült Dragóner helyére a kezdőcsapatba állított Korolovszkynak valami orákulum a meccs előtt csak annyit árult volna el, hogy ezen az estén gólpasszt ad majd, bizonyára hevesen dobogó szívvel várta volna a pillanatot. Ha azonban azt is tudta volna, hogy az ő hajszálpontos átadásával a 16. percben bizonyos Patula (a moldávok csatára) gyalogolhat be a magyar kapuba, lehet, hogy inkább beteget jelent a találkozó előtt. Miután ily módon a második negyedóra elején vezetést szerzett a moldáv válogatott, illett volna mihamarabb kiegyenlíteni. Hiába került azonban a 29. percben előbb Lisztes, majd a 32. percben Tököli tökéletes ziccerbe, a gól elmaradt, mert előbbi fölé bombázta a labdát, míg Tököli simán odagurította Hmaruc kapusnak. Így történhetett, hogy egy kiábrándító első félidő végén Moldova válogatottja 1-0-ra vezetett a magyar csapat ellen.
A második félidő elején Korolovszky próbálta meg góllal jóvátenni nagy hibáját, de Hmaruc bravúrral fölé tolta a léc alá tartó lövést. Minekutána a publikum létszámát meghazudtoló hangerővel fújt szó szerint ébresztőt a csapatnak, végre megszületett az egyenlítő gól. Azt, hogy 55 percet kellett rá várni, némileg megbocsáthatóvá tette annak a mozdulatnak a szépsége, amellyel Dárdai 17 méterről a jobb felső sarokba nyeste a labdát (1-1). Hogy végül ennek is örülni kellett, az korántsem válik a csapat dicsőségére.