A Zalaegerszeg már nem „hontalan”

A bajnokság rajtja előtt Zalaegerszegen dobogós reményeket dédelgettek. Nem is tehettek mást, hiszen a csapat az első helyen végzett a korábbi sorozatban, így természetesen magasan maradt a mérce. Tizenhét forduló után azonban szomorkásan vehetik tudomásul a Zete szurkolói, hogy a csapatuk egyelőre csak az alsóházi helyezésig jutott: 25 pontjával a hetedik helyen várja a márciusi folytatást.

-LABDARÚGÁS-
Voltak szép napok, emlékezetes sikerek, voltak hullámvölgyek meg váratlan vereségek is a csapat utóbbi négy hónapja során, s arra sem panaszkodhattak a játékosok és a vezetők, hogy nincs dolguk. Az egészen bizonyos, hogy nem unhatta meg őket a családjuk, hiszen jószerivel nem is látták őket. Az okok ismertek: a zalaegerszegi stadion rekonstrukciója miatt az együttes szinte csak idegenben lépett pályára, s a hazai kupameccseiket sem játszhatták az otthon zöld gyepén.
Bozsik Péter vezetőedző is nagyobb részben ezzel magyarázza a jelenlegi szerény helyezést.
– Többször elmondtam már, hogy a csapat állapotát s az éppen aktuális helyezését alapvetően befolyásolta, hogy a bajnokság mellett természetszerűleg oda kellett figyelni a kupaszereplésre is. Sokan mondják, fölösleges arra hivatkozni, hogy rengeteget utaztunk, s hogy szinte ki sem szálltunk az autóbuszból… Pedig az őszi Zete megítélésében ez alapvető szerepet játszott, s nem lennék igazságos a játékosokkal szemben, ha ezt nem említeném meg. Természetesen nem akarok a számok mögé bújni, de meggyőződésem, hogy hat-nyolc ponttal többet szereztünk volna, ha nem kényszerültünk volna állandó vándorlásra.
– Egy bajnokcsapattal szemben mindig nagyobb az elvárás. Helyt kell állnia itt is, ott is. Még abban az esetben is, ha nem mindig ideálisak a feltételek. Ezért profik…
– Tény, hogy rendkívül kellemes volt fürdeni a népszerűségben, s magunk mögött tudni sokak szimpátiáját. Akkor is tudtuk azonban, csak éppen nem beszéltünk róla, hogy addig a szintig és magasságig lehet eljutni, amire valójában képesek vagyunk. A többi, ha bejön, már szerencse kérdése, ez azonban viszonylag ritkán fordul elő a mai profi futballban. Aki látta a Manchester elleni meccseinket, az oszthatja a véleményemet.
– A kupáktól szeptember végére elköszöntek, akkor már csak a bajnokságra kellett figyelni, ám mégsem ment úgy a csapatnak, ahogy azt a szurkolóik remélték.
– Lehet, hogy nem érv, de tény: a szurkolóinkkal – a minket mindenhová elkísérő néhányat leszámítva – jóformán alig találkoztunk. Idegenből idegenbe utaztunk, kis túlzással azt mondom, „hontalanok” voltunk. Profizmus ide, profizmus oda, ez megviselte a csapatot.
– Feltételezem, jól és jókor jött a február végéig tartó téli szünet. Az alsó- és a felsőház határán billegtek heteken át. Egyszer a Zalaegerszeg, egyszer a Siófok volt a jobbik helyen, hogy aztán a „félszakasz” végén a rivális álljon kedvezőbb helyen.
– Öt mérkőzés van még az alapszakaszból, ezek közül hármat itthon játszunk. A csapat elé két célt tűztem ki. Az egyik, hogy a felsőházban folytassa, s ha ott lesz, akkor fel is álljon a dobogóra. Magyarán, a célkitűzések ugyanazok, mint amelyeket megfogalmaztunk a rajt előtt.
– A szerdai lapokban szerepel a hír, hogy eltűnt a kapus, Szasa Ilics. Mit tud róla?
– Amennyit az újságok írtak. Itt van „valahol Európában”, semmi többet. Ha jól emlékszem, a Manchester elleni meccs óta nem védett, s valójában nem is számítottam rá. A jövőben is Turi élvezi a bizalmat, arról nem beszélve, hogy rövid időn belül hazatér Finnországból Bardi Gábor, akinek helye lesz a keretben. Kapuskérdés nincs és nem is volt…