Füst, krampusz és igazi bunyó

Ha a szép emlékű Óváry Berci, egykori népsportos kollégánk, a boksz mindentudója betévedt volna szombat este a fehérvári Köfémbe, egészen biztosan sarkon fordul, bemegy az első ivóba, s nyugtatónak kér magának egy kis Unicumot meg egy pikkoló sört. (Ezt szerette…)
Mert a Köfém-csarnok a bokszbajnokság döntői napján inkább diszkóra emlékeztetett, a hangulat nem olyan sporteseményre utalt, amilyet ő megszokhatott évtizedeken át a ring körül. Volt ott minden: hangos, harsány kikiáltó, bömbölő diszkózene, tízperces áramszünet, műfüst, műkrampusz, műköröm, igazi, nyakizmot próbára tévő smukk, tarkopasz fej, borostás arc, ajándékok és puszik vég nélkül. Mi tagadás, gazdag és sajátságos körítés vette körül a bunyósok bajnokságát. Azt a versenyt, amelyre mindig különös gonddal készül a szövetség meg a rendező város, s amely nem csupán a csinnadratta miatt tartogat minden évben valami emlékezeteset.
Az idén többek között azt, hogy a Vasas – bár szenzáció nincs ebben, megszokhattuk az utóbbi években, sőt évtizedekben – megint nyert egy szakajtó aranyat. Majdnem a megnyerhetők felével, öttel utazhattak haza Szántó Öcsi tanítványai Székesfehérvárról.
Alig kezdődtek meg a döntők, a piros sarokból csatába induló angyalföldiek máris három arannyal nyugodtabban dőlhettek hátra, Szántó Imre pedig elégedetten gyújhatott volna rá egy Marlboróra, ha időközben nem szokott volna le a füstről. De megtette, ami kisebb csoda, akár a hatodik arany dicsőségével felér. Bedák Pál, Mucsi Ottó, aztán meg a másik Bedák, Zsolt bizonyította be kiváló bunyóval, hogy él még a Vasas-szív, bár ehhez a dobogáshoz bizonyosan jól jött a gáláns, valóban a sportot szem előtt tartó szponzor, a Rica-Hungária támogatása is. Később még a „kis” Balzsay – a „nagy” az édesapa, a KSC egykori sikeredzője – és Szűcs is átvehetett egyet-egyet a bajnoknak járó métermagas díjakból, ami azt jelentette, hogy megvan a Vasas-ötös.
A két felső súlyban illik új klubnevet megtanulni a bokszbarátoknak (Óváry Berci ezt sem értené, ő még az érthető, a magyar és a kimondható egyesületnevekhez szokott…): Koko Gym. A 91 kilóban és a szupernehézsúlyban is a „kokósok” nyertek, magasba emelve ezzel az edzőjüket, Szikora Istvánt, aki – mint egykori nehézfiú – tudja, mi a nagy pofonok titka. Ma már csak oktatja őket, de ezt is jól teszi.
A szuperben például rálelt egy Kosztopulosz Alex nevű őserőre, aki a kezében törékeny csokimikulással már a mérkőzések előtti bemutatásnál úgy mustrálgatta és puhította pillantásával az ellenfelét, a válogatott Kurtuczot, hogy annak eleve békejobbot kellett volna nyújtania. Nem tette meg, kiütéses vereség lett a vége…
S hogy mit mondott volna a döntők után Óváry úr? Miközben szokása szerint letolta volna az ügyetlenkedő gépírónőt, talán ennyit: „A bunyó az jó volt, az tetszett…”
A 79. országos bajnokság győztesei (48 kilótól felfelé): Bedák Pál (Vasas), Mucsi Ottó (Vasas), Bedák Zsolt (Vasas), Kertész Henrik (Debrecen), Káté Gyula (MTK), Maczik Róbert (Kecskemét), Balogh Vilmos (Nyíregyháza), Nagy József (Hajdúhadház), Balzsay Károly (Vasas), Szűcs István (Vasas), Hidvégi György (Koko Gym), Kosztopulosz Alex (Koko Gym). A pontversenyben: 1. Vasas 55, 2. KSC 30,5, 3. Nyíregyháza 20.