időjárás 11°C Helga 2022. október 3.
logo

Egyszerű történet

Malonyai Péter
2003.02.08. 00:00

Csupafül, a nyuszi szerepében méltán szerzett sok-sok hívet a rádióhallgatásnak Váradi Hédi. A színésznő a mesefigurát alakítva kissé elváltoztatta a hangját, ahogy a rendező mondta: prüntyögött. Ezer és egy folytatása volt a nyuszikalandnak, így megesett, hogy olykor drámai szerepekben is kissé kényeskedve beszélt, olyannyira, hogy amikor a Csupafül-történetek rendezője klasszikust rendezett, és Váradi Hédi erőteljesen formálta a szavakat, az akkori rádióelnök az adás után félrehívta, és csodálattal kérdezte meg tőle: „Ne haragudj, de hogy érted el, hogy a Hédike ne prüntyögjön?” „Nem volt nagy ügy – felelte a másik –, szóltam neki, hogy most nem Csupafül, a nyuszi, hanem egy földbirtokosnő, ezért ne prüntyögjön.” „És, nem sértődött meg?” – firtatta az elnök. „Nem. Bólintott, megköszönte, hogy szóltam, és nem prüntyögött tovább.”
Egyszerű: szólni kell, és akkor elkerülhető a baj. Szólhattak volna, ezerszer elmondhatták volna a magyar férfi kézilabdázóknak is, hogy akármilyen gyógyszert vagy (reklámnyelven) gyógyhatású készítményt vesznek a szájukba, tegyék már meg, hogy jelzik a csapatorvosnak. Hogy mindezt szajkózták-e eleget, nem tudom, ha igen, kevésszer tették (és kevésszer teszik máshol is, ez meggyőződésem), elvégre Katzirz Dávidnak eszébe sem jutott, hogy beszámoljon arról: nem tud vízhajtó nélkül élni.
Ha valaki igazán profi, az nem csupán a vágyaiban, a pénztárnál és jobb esetben a pályán az, a feltételek között is otthon van. Fog minden körülményt, amely a kenyérkereső foglalkozásával kapcsolatos. „Hatalmas hibát követtem el” – nyilatkozza megtörten Katzirz, s igaza van. Csak hát nem azért hibás, mert bevette az Amiloride fantázianevű szert, s nem is azért, mert nem szólt. Nálam az a bűne, hogy eszébe sem jutott, hogy szólnia kell. Kérem, tudnia kellett volna. Válogatottság, világbajnokság, olimpiai kvalifikáció: a legmagasabb szint. Ahol minden apróságnak jelentősége lehet, ezért minden részletre figyelnie kell a sportolónak is. Pontosabban kellene, mert azért mifelénk a játékos elsősorban arra érzékeny, hogy mások megteremtik-e neki a megfelelő feltételeket, abban már nem olyan gondos, ami rajta áll vagy bukik.
Szerencsére a hősiesen kivívott jogot az olimpiára nem vehetik el a válogatottól, ahhoz az kellett volna, hogy többen is doppingoljanak, azaz bocsánat, vizet hajtsanak a csapatból. Katzirz – ahogy mondja – beleőrült volna abba, ha miatta elúszik az athéni szereplés, nos, maradhat normális. És bizakodó, bízhat abban, hogy – mint mondja – a büntetése arányos lesz a vétségével. Katzirz méltányosságot remél, mert – érdemes idézni – „szó sem volt doppingról, kizárólag a feledékenységem és a felelőtlenségem okozta a bajt”.
Ha megkérdezik tőlem, hogy melyik a nagyobb vétség, a doppingolás vagy a felelőtlenség, én a felelőtlenségre szavaznék. A tiltott szerekre persze érzékenyebb az álszent sportvilág (csak az doppingolt, aki lebukik…), ám a felelősségérzet hiánya nagyobb bűn.
Ráadásul vízhajtóval nem kúrálható.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.