Asztali történet

Nem volt még olyan váltás Magyarországon az elmúlt két-három évtizedben, amelyet ne vészelt volna át a magyar futball anélkül, hogy sérültek volna az alapvető érdekei, azaz: a játékosok ne kerestek volna többet annál, mint amenynyit a produkciójuk ér. A fekete jövedelmek fölszámolásáért folytatott harcban mindenki verte a mellét, hogy végre az asztal alól az asztalra kerültek a pénzek, csak éppen arról nem esett szó, hogy érdemtelenül sok az, ami előkerült. Vagy a közelmúlt példája: piaci alapokra helyezték, látványosan profi titulussal illették a klubok működését, ám hamar kiderült, mindez csak azoknak jó üzlet, akik pénzt tehetnek zsebre. A piac (kereslet kontra kínálat, plusz színvonal) pedig hangosan zokog, mily galádságokat követnek el rá hivatkozva.
Most, hogy csatlakozunk az Európai Unióhoz, újból elő kell venniük minden tudásukat a futball vámszedőinek. A közösségben honos szabályok ugyanis kifejezetten tiltják, hogy egy üzleti célra szervezett cég (esetünkben a futballklub) vállalkozóként foglalkoztassa azt, akire szüksége van; ha képtelen meglenni nélküle, alkalmazni kénytelen. Állva persze a munkaviszonnyal szükségszerűen együtt járó költségeket (a társadalombiztosítást például). Az alkalmazottnak pedig ugyebár eszébe sem juthat áfát fölszámolni, viszont annak rendje és módja szerint fizetni kénytelen a személyi jövedelemadót.
Leegyszerűsítve a dolgot mindez annyit jelent, hogy egyrészt megnőnek a klubok kiadásai, másrészt pedig csökken a játékosok jövedelme. Továbbmenve: a klub kétszer is meggondolja, kit igazol le, és milyen feltételekkel, a játékos pedig lassan-lassan eljuthat odáig, hogy teljesítményével arányosan jusson pénzhez.
Tiszták lehetnek a viszonyok – csak az marad talpon, aki érdemes rá.
A jövő kétesélyes. Vagy eljő a rend a magyar futballban – erre látok kisebb esélyt –, vagy ismét az asztal alatt számolgatja majd a pénzt, békés egyetértésben, vezető, edző és játékos.
Akármelyik megoldás mentén indulnak neki labdázgató honfitársaim, lesz itt sírás-rívás, panaszos szó és nyavalygás. A csapnivaló teljesítmény ellenére megtollasodott és a pénztől megrészegülve elsőként a szerénységet feledő ifjak a templom egeréhez hasonlítgatják majd magukat, és szörnyű igazságtalanságról beszélnek.
Vérig lesznek sértve, erre mérget vehetünk.
Én sejtek egy kivezető utat, ám csak félve említem meg, így húsvét előtt (béke, nyúl, locsolás) a világért sem akarom sokkolni a magyar futball nagy hatalmú urait.
Az jutott eszembe, mi lenne, ha saját maguk helyett egy kicsit arra figyelnének, amire szerződtek. A futballra. Ami – ennyit segítek – világszerte népszerű játék. Labda is kell hozzá. A tudás pedig edzéssel fejleszthető.
De, most csitt, ennyi újdonság elsőre elég.