Amnesztia

Legyünk teljesen korszerűek, hagyjuk a morált, a tisztességet, kezdjük az internettel. A futball-liga honlapján a Fórum rovatban tegnap 10 óra 12 perckor Gab fantázianevű honfitársunk így kérdez: „Hol lehetne megtudni a Fegyelmi Bizottság és a Fellebbviteli Bizottság tagjainak a nevét?”
Cseppben a tenger, a kérdést kiváltó tényben – a honlapról nem tudható meg egyetlenegy tisztségviselő kiléte sem – ott az egész magyar futballvalóság: felelős nincs, de legfőképpen: „Én nem tehetek semmiről…” Az „én” természetesen akármelyik nagy hatalmú rejtőzködővel behelyettesíthető.
Az is a mi világunk jellemzője, hogy amikor jön a világraszóló botrány, mindenki a mellét veri, példás büntetést követel, nem riad vissza a látványos fordulatoktól sem. A május végi Üllői úti szégyen és gyalázat kapcsán legyen elegendő csak Szieben ligaigazgatóra utalni, aki szerint a történtek a magyar futballban azt jelentik, amit az Egyesült Államoknak 2001. szeptember 11-e. Kétségtelen: annál nincs lejjebb, mint amikor a drukkerek az ellenfél edzőjére és saját (!) kedvenceikre támadnak rá, de az is lejjebb van a mélypontnál, amikor egy fegyelemre szerződött szervezet először az eset súlyának megfelelő büntetéssel áll elő, majd mire életbe léphetne a szankció, éppen hogy csak csókolgatni nem kezdi a vétkeseket.
Mert ugyebár a Fradi-pályát december 31-ig bezárták, hogy most a bajnoki rajt közeledtével csak három meccsre vonatkozzanak a zárt kapuk.
Hogy mennyi köze van a sporthoz annak a közegnek, amelyben minden rohad, amihez csak hozzáérnek, olyannyira, hogy tisztességes emberek is védeni kényszerülnek a mundér becsületét, az nem kérdés. Hogy mennyi köze van az üzlethez annak a formációnak, amelynek esélye sincs arra, hogy fillérnyi hasznot hajtson, ez sem túl értelmes fölvetés. Mint ahogy azt is badarság elemezgetni, hogy mennyit ér az a szervezet, amelynél hiányzik az alapvető kérdések megítélésénél az egység. Ahol nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal. Ahol a trónon ülők (esetünkben Demján elnök úr és Szieben igazgató úr) széttárják a kezüket, elhatárolódnak attól a döntéstől, amelyet a nevükkel fémjelzett társaság felelős bizottsága hozott.
A magyar futballban általános az amnesztia. Valamennyi résztvevő büntetlenséget élvez. Ha vét a számvitel, a szakma, az erkölcs vagy a józan ész ellen, nem kell izgulnia, tudhatja, csak meg kell várnia, amíg a dolgok lecsendesednek, s ott folytathatja, ahol abbahagyta. Mindent lehet, szabad a pálya, csak tessék, tessék, folyvást, folyvást…
Mondják, bohózatba illik, ami a Fradi-botrány kapcsán történt. Nagyon kérem, ne sértsék meg Labiche vagy Nóti Károly urakat, nem szolgáltak rá.
Ez, kérem, nem bohózat. Kész röhej.