Az élet megy tovább

Csütörtökön megszületett a negyedik ítélet a május végi, Üllői úti rémdráma kapcsán (a pályán mindenki vert mindenkit a Ferencváros–Debrecen meccs után), ha hinni lehet a hozzáértőknek, ez most már tényleg az utolsó, a végleges döntés. A Fradi persze sejtetni engedi, hogy nem hagyja az igazát, ami elméletileg igazán dicséretes, sőt karakán alapállás, a gyakorlatban, tehát esetünkben azonban fölösleges. Mert újra és újra végignézve a lefújás utáni botrányt, egyértelműen gyalázatos, ami történt, ilyenkor pedig jobb körökben hallgatni ildomos, szégyenkezni, áldani a sorsot, hogy emberéletben nem esett kár. Nincs helye a pökhendiségnek, már csak azért sem, mert ugyebár minden azzal kezdődött, hogy az abszolút bajnokesélyes csapat képtelen volt nyerni.
Három meccs zárt kapuk mögött, hat pont levonva, 40 milliós pénzbüntetés a klubnak, egymillió Szeiler direktornak, aki az év végéig nem nézhet Fradi-meccset, ez most a mérleg.
Szeiler József persze nem kíván nyilatkozni, mint ahogy hallgatott a botrány másnapján is, akkor, amikor egy egész ország gyomrát kavarták fel a szinte valamennyi tévécsatornán ezerszer bejátszott vandál jelenetek. Ő tudja. Mellesleg a mostani döntés arra is jó, hogy kiderüljön, nem keres rosszul egy klubigazgató. Az egymillió ugyanis azért éppen annyi, mert a hivatkozott szabály az éves átlagjövedelem háromhavi összegét rögzíti. Ez annyit jelent, hogy Szeiler úr minimum havi háromszázharmincezer forintért hagyhatja figyelmen kívül, hogy ki is kaphat a csapata, és hányhat fittyet a biztonságról szóló jogszabályi előírásokra.
Nekem ne mondja senki, hogy nincs pénz a magyar futballban.
Az eset kapcsán csupán azért érdemel némi együttérzést a Ferencváros, mert két és fél hónap alatt immár a negyedik ítélethez kell alkalmazkodnia. Az ilyesmi amellett, hogy nem könnyű dolog, aligha a jogbiztonság ékes bizonyítéka. Más kérdés, hogy sértettségre ez sem adhat okot, főként azért, mert azok, akik manapság a futballöltözők körül bóklásznak az Üllői úton, csupán haszonélvezői és nem megteremtői a klubot övező – a múlt alapján több mint jogos – dicsfénynek.
A magyar futballnak egyetlenegy erénye van: őszinte. Mindig szolgál olyan eseménnyel, amely helyre teszi a dolgokat. Miközben mindenki azt reméli, hogy a példás büntetés a megelőzést szolgálja, a legutóbbi, Megyeri úti bajnokin söröspoharakat dobáltak a pályára, mi több, leköpdösték Pintér Attilát, a soproniak edzőjét. A gyalázatban főszerepet vállalt egy biztonsági ember is, ami nekem máris a május végi Üllői utat idézi.
Na ja, az élet megy tovább.