Kellett ehhez Chacón?

-ÖKÖLVÍVÁS- A szolnoki Tiszaligeti Sportcsarnokban rendezték meg szombaton este a Nagy–Chacón kiskönnyűsúlyú interkontinentális címmérkőzést. A győztes a WBO szervezet ranglistáján a második helyre léphetett elő. Nagy János a 10. menetben technikai K. O.-val győzte le azt az argentint, aki 2000 júniusában kiütötte, s megfosztotta világbajnoki címétől Kovács Istvánt.

Most azt kellene írni, hogy Nagy János, a Félix Promotion bunyósa nagy tettet hajtott végre, hogy megnyílt előtte az út, hogy Kokó és Erdei után a jegyzett profik közé kerülhessen. Dicsérhetnénk, írhatnánk a küzdeni tudásáról, az akaraterejéről, a céltudatosságáról.
Muszáj a feltételes módot használni, hiszen ami a mérkőzés 10. menetében történt, kötelezővé teszi. Akik látták a találkozót, láthatták azt is, hogy Nagy – nem először a meccs során – mélyet ütött, övön alul, ott eltalálva az ellenfelét, ahol férfiembernek nagyon tud fájni. Fájt az ugyancsak mindenféle dicsérő jelzőt megérdemlő ellenfélnek, a látványos öklözést bemutató Chacónnak is. Olyannyira, hogy magatehetetlenül zuhant a szorító padlójára.
Ezzel a pillanattal kezdődött a hibák – a sportszerűséget, a fair playt távolról sem idéző döntések – sorozata. Mert a német mérkőzésvezető, Axel Zielke ismét, akárcsak a negyedik menetben, elfelejtette tenni a dolgát, ami a következő lett volna: először is rászámol Chacónra, akit ha nem harcra kész utána, kiszámol, s győztesnek hirdeti a magyart. (Feltéve persze, ha szabályosnak, érvényesnek ítéli meg az ütést.) Másodszor: szabálytalan ütés miatt lelépteti Nagyot, s győztesnek hirdeti ki az argentint.
Sem ezt, sem azt nem választotta. Helyette öt perc után Nagy János technikai K. O.-győzelmét hirdette ki…
Chacón sarkában pedig elszabadult a pokol, a vendégbunyós edzői, kísérői – látszott rajtuk – embert is öltek volna az igazságukért. Ennek a levét elsősorban Kovács István, a mérkőzés supervisora, ellenőre itta meg, akit szűk két és fél év után majdnem ismét kiütött egy argentin. (Igaz, most nem mérkőzés közben, s nem kesztyűben.) Tény, hogy Kokó – akinek tán még az olimpiai vagy az ausztráliai vb-döntőben sem volt ilyen nehéz és kényes a dolga – nem állt messze attól, hogy földre küldje őt a nem alaptalanul dühöngő argentin edző. Megúszta, bár látszott rajta, hogy nem lehet okos és bölcs olyan helyzetben, amikor nem az ő kezében van a végső döntés. Az ugyanis egy személyben a németében, a mérkőzésvezetőében volt. Ő pedig úgy döntött, ahogy. Nagy kezét emelte a magasba a ring közepén, ami azt jelentette, hogy Nagy János visszavágott Chacónnak az atlantai olimpián elszenvedett vereségéért, s elégtételt vett Kovács K. O.-jáért is.
A Reváns – ezzel a névvel illették a szolnoki gálát – magyar szemszögből happy enddel zárult.
De vajon miért kellett mindezért a messzi Argentínából ideutaztatni Julio Pablo Chacónt?