Vitathatatlan, hogy vannak fokozatai a népszerűségnek. Amikor beszélnek valakiről, jelent valamit. Amikor megállítják az utcán, autogramot kérnek tőle, az már „gyanús”. Amikor megtalálja a média, az akár már a célegyenest is jelentheti az országos ismertséghez, elismertséghez… Ha azonban valakinek a rádiótelefonjára azért nem lehet üzenetet küldeni, mert tele van, meg ha röpke egy óra leforgása alatt, írd és mondd, 108 hívása érkezik, akkor arról valóban el lehet mondani, hogy egy ország kíváncsi rá, hogy sztár.
Ez utóbbival szembesülhet a napokban a magyar ökölvívás új világbajnoka, Erdei Zsolt, aki szombaton mutatta meg, miként kell legyőzni egy címvédőt, esetünkben a félnehézsúlyú világelsőt, a mexikói Julio César Gonzálezt.
Lehetetlen feladatra vállalkozott az, aki a sajtótájékoztató előtt akart „mélyinterjút” készíteni a boldogságtól szinte röpködő Erdei Zsolttal, Madárral. (Nomen est omen, még akkor is, ha csupán becenév.) A telefonja vég nélkül csörgött, így legföljebb beszélgetésfoszlányokról lehetett szó, nem interjúról. Amikor azonban elkezdődött a tájékoztató, Erdei végre a miénk lett, s megtudtuk tőle például azt is, hogy látta már videóról a meccset, s nem mindennel volt elégedett.
– A mérkőzés után azt hittem, minden a legtökéletesebb volt. Magabiztosan nyertem, kétség sem férhetett hozzá, amikor azonban megnéztem magam, láttam hibákat.
Arról nem beszélt, hogy milyeneket, az azonban látnivaló volt, hogy a 12. menet után a teljes Universum-főnökség ott tolongott a szorítóban. Köztük persze az edző, Fritz Sdunek is, akinek lassan specialitásává válik, hogy magyar világbajnokot „csinál” a német istállónak.
Erdei is, s a menedzsere, Dámosy Zsolt is elismeréssel beszélt a trénerről, Fritz Sdunekről, akiről a menedzser elmondta: amikor nemrégiben megkérdezték az edzőtől, kit tart jobb bunyósnak, nem nevezte meg egyértelműen Michalczewskit, ami már önmagában is Zsolt dicsérete.
– Ha azt nézem, hogy visszaszereztem az általa elvesztett övet az Universumnak, elégedett lehet Dariusz. Ha azt, hogy a sikeremmel nehéz helyzetbe került, mert egymás ellen nem mérkőzünk a címért, akkor nem lehet boldog. Ettől függetlenül azonban beszéltünk egymással a meccs óta. Gratulált, és ez nagyon jólesett – mondta az ünnepelt.
Erdei egyelőre nem foglalkozik a jövővel, mert mint mondta, ha elmúlnak a zajos napok, pihenni és kikapcsolódni szeretne, bár „tegnap este már azon filóztam, hogy mi lesz, hiszen én vagyok a világbajnok, mindenki engem akar legyőzni, s bizonyítanom kell. Aztán elhessegettem magamtól a gondolatot; egyelőre szeretnék kikapcsolódni”.
Szóba került a következő lehetséges ellenfél. Dámosy Zsolt határozottan cáfolta, hogy Erdeinek már megvan a következő ellenfele, az argentin Garay személyében.
– A hír kacsa. Zsolt a címvédő, meghatározhatja, ki ellen védi meg az övét. Arról pedig egyetlen szó sem esett a szombat esti fiesztán, hogy ki lehet a következő.
Azt viszont Dámosy nem cáfolta, hogy amennyiben Zsoltnak lesz mérkőzése az ősszel, akkor az Budapesten lehet, s akkor mutatkozhat be a profik között az egyelőre még amatőr, jelenleg az athéni olimpiára készülő, ám az Universum elképzeléseibe beleillő Balzsay Károly.
A SUPERVISOR MEGBOCSÁTÓ
Lapunk kérdésére – miszerint miként fordulhatott elő, hogy pontozóként szerepet kapott a ring mellett az a német Andreas Zielke, aki nem állt a feladata magaslatán a szolnoki Nagy–Chacon összecsapáson – az Erdei-meccs supervisora, az exvilágbajnok Kovács István a következőt mondta: „Azért működhetett, mert megbocsátó vagyok. Komolyra fordítva, azért pontozhatott, mert a másik szóba jöhető német, Jakobsen, az októberi Michalczewski–González összecsapáson hazapontozott, így nem akarta működtetni őt az Universum. Zielke most jól látta el a feladatát, nem lógott ki a sorból, azt látta, amit a másik két pontozó.”
