Egy panelbeszélgetésen úgy fogalmazott:
Kelet-Európa országai jelentik „Európa utolsó reményét”. Ezzel párhuzamosan bírálta a nyugati államokat, amelyek – állítása szerint – túlzott mértékű migrációt engedtek meg. Külön kiemelte Franciaországot és az Egyesült Királyságot, amelyeket „muszlim országokként” említett.
Trump Jr. hangsúlyozta: azok, akik Kelet-Európában kiállnak ezekért az értékekért, a számukra fontos hagyományok megőrzéséért küzdenek, amelyek – megfogalmazása szerint – összhangban állnak az amerikai értékrenddel, ezért támogatást érdemelnek.
Hozzátette, hogy az ilyen országok vezetőinek segítségre van szükségük. Szavai szerint az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) működése, valamint a Soros-alapítványhoz köthető források és az ezekhez kapcsolódó, milliárddolláros támogatások hatással vannak ezekre az országokra. Mint mondta, hasonló folyamatok voltak megfigyelhetők Szerbiában, és véleménye szerint ez más országokban, köztük Magyarországon is megtörtént.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!