Önippon olimpia előtt

C S E L G Á N C S Az elmúlt hétvége dzsúdóeseménye elsősorban a tatamin, a Körcsarnok küzdőterén zajlott, a Hungária-kupán versenyeztek egymással a sportolók. Az események azonban elsősorban a színfalak mögött csúcsosodtak ki. Felröppent a hír, amelyről kiderült, nem kacsa: a több mint három éve a férfi válogatott élén álló szövetségi kapitány, Nagy Ernő valószínűleg már csak napokig lehet a posztján.

A lényeg: a Honvéd egykori versenyzője, a kapitányi posztot három és fél éve betöltő Nagy Ernő alól lassan kihúzzák a széket. Ezt bizonyítja, hogy amikor telefonon beszéltünk a szakemberrel, Tatán vette föl a telefont, a nemzetközi edzőtáborban. A délelőtti gyakorlást irányította, mert mint elmondta, „engem nem érdekelnek a pletykák, a szóbeszédek, amíg más parancsot nem kapok, végzem a dolgom, vezetem a férfiválogatott edzéseit”.
Hogy vajon miért ingott meg a bizalom iránta, azt elmondta ő is meg a szövetség elnöke is.
Tóth László elnök úgy véli, „bizalmatlanság alakult ki vele szemben, mégpedig azon klubedzők részéről, akiknek az egyesülete az olimpiára készülő férfiversenyzők többségét adja. Gyors döntést kell hoznunk, hiszen a hét végén már újabb nemzetközi viadal vár a versenyzőkre. Várhatóan csütörtökön lesz rendkívüli elnökségi ülés, amely előtt az edzőbizottság is tanácskozik. Tisztában vagyok azzal, hogy a tavaly őszi, sikertelen világbajnokság után is lépni kellett volna már, s változtatni – a kapitánynak is – a korábbi gyakorlaton. Tán még nem késő, hogy kiküszöböljük a hibákat, s újabb olimpiai kvótákat szerezzünk”.
Ha valaki csak kicsit is jártas a sportágban, az nem csodálkozhat nagyon. Az élet csupán önmagát ismétli. (Az más kérdés, hogy ezen „visszajátszások” mindegyike a sportágat gyengíti, ugyanis a lényegről, a szakmáról tereli el a figyelmet…) Az 1992-es olimpia után azt a Moravetz Ferencet „utálták ki”, aki négy olimpiai éremmel tért haza csapatával. Most, úgy tűnik, Nagy Ernőn a sor. Tény, rajta jóval könnyebb fogást keresni, neki ugyanis nem voltak hasonló sikerei, bár akkora bukása sem, mint a 2000-es nullapontos csapatnak Sydneyben.
Nagy Ernő végzi a dolgát, kérdés – vagy igazából tán nem is az –, meddig teheti. Ha valóban távoznia kell, akkor ismét saját magának adott egy pofont a sportág. Olyat, amelyből Barcelona után sem jött ki jól, olyat, amely az akkor megszerzett dicsőséget silányította sokadrangúvá, s amely által mindenki vereséget szenvedett.
Fél évvel az athéni játékok kezdete előtt szétszakítani a válogatottat – arról lenne ugyanis szó, hogy a kvótára esélyes válogatottak munkáját az adott klub edzői irányíthatnák – felelőtlenség lenne, s újabb önipponnal érne föl, amit nehezen viselne el a sportág.