Sportnyelven szólva foghíjas volt a „Jövőre Olimpia – Stagnálás vagy emelkedés?” előadás mezőnye a Personal Hungary 8. Emberierőforrás-menedzsment Szakkiállításon a SYMA rendezvénycsarnokban, csütörtökön; a pódiumbeszélgetés két jó nevű résztvevőjének egyikét, Mocsai Lajost tévéközvetítés miatt megváltoztatott időpontú Szeged–Veszprém rangadó, míg Sterbencz Tamás kosárlabda-szövetségi vezetőt harmadik gyermekének érkezése szólította máshová. Az igazolt hiányzások ellenére így is veretes névsor gyűlt össze.
Szántó Imre – aki azonnal Öcsi bácsira javította a nevét – ragadta magához elsőként a szót: „Nos, az edzőt az minősíti, ha olimpiai bajnokot nevel, ez pedig a tehetség kiválasztásával kezdődik, aki sok szorgalommal, lemondással, tűrőképességgel, versenyzőképességgel alkalmassá válik a menedzselhetőségre. Aztán persze folyamatosan kellenek a versenyző és az edző közös céljai, persze az életkornak megfelelően.” Az ökölvívó-mesteredző elmondta, 1978-ban volt egy törés a sportágban, és az első igazán nagy tehetségre várni kellett Kokóig, aki '96-ban nyert olimpiát. Dr. Kovács László bokszkapitány ehhez hozzátette, a versenyző részéről folyamatosan három dolog kell: állóképesség, technikai-taktikai felkészítettség és motiváltság – „ez utóbbiból pedig idővel egyre többre van szükség”.
Harcsa Zoltán egy vb-kilencedik hellyel már kint van a londoni ötkarikás játékokon, de mivel korosztályában korábban a közvetlen világelithez tartozott, a még csak 18 éves versenyzőtől akár még egy érem is kitelhet majd – és esetleg Káté Gyulától, rájuk kell majd figyelni az ökölvívóknál. Harcsa elmondta, őt még otthon is segítik, vezetik edzői, és ez egyáltalán nem zavarja. Nem mellékesen erre a rendezvényre Szántó Imre hozta el egy német- és egy angolóráról... Követendő példa a többi sportág számára: Kovács és Szántó „országos cimboráknak” számítanak, erről beszéltek legalábbis a fórumon.
Pekingben megmentették a magyar becsületet, így Vaskuti Istvánnak, a hazai kajak-kenusok szövetségének első, a nemzetközi grémium második emberének is járt a szó. Felhívta a figyelmet, hogy eléggé nehezen összehasonlíthatóak a sportágak: „A bokszolók face to face mérkőznek, másra kell őket felkészíteni, mint egy teljesen elszigetelt úszót vagy egy egyénileg és csapatban is helytállásra kényszerülő kajakost. „A cél kitűzése egyénileg és csapatszinten is kötelező, mert ha nem, vagy nem jól jelöljük ki, rossz lesz az eredmény. Ráadásul vannak különböző életkorú, s így az életpályájukon különböző ponton tartó csapattagok, ahol evidens, hogy más a motiváció.” Vaskuti arra kérte szép számú hallgatóságát, gondoljanak bele, bármely más szakmától különbözik a sportolóé, ahol belekerül a „munkába” 10 évesen, 18-20 évesen alkalmassá válik arra, hogy bajnok legyen, 25-30 éves kor között csúcsformában van, utána pedig az ideális kornak vége. „A legjobb versenyzőink is elkopnak, nem tudják tartani az iramot. Így verte meg Kovács Katit Janics Natasa egyéniben az athéni olimpia válogatóján, de Kati lenyelte a keserű pirulát, és nagy fölénnyel győztek párosban. Pedig nem ettek egymás tenyeréből. Más motiváció mozgat egy rutinos világbajnokot, és más egy éhes debütánst.”
- Olimpiai bajnokok nem a fán teremnek, két ember, edző és versenyző harmonikus együttműködésének eredményei ők. Egész embereket, egész életeket kíván – vonta magához újra a szót Kovács. Úgy látja, edzőtáborban kell a három edzés naponta, e mellé oda kell tenni az edző személyiségét, szakértelmét, tapasztalatát; „legyen intelligens, beleérző, intelligens”. Aztán, amikor jön az olimpia – a folytatja –, az első négy között már olyan kevés a különbség, hogy a jó formaidőzítés dönthet az aranyérem sorsáról.
Fogalma sincs Öcsi bácsinak
A szó megint Öcsi bácsié: „Öt olimpián voltam kint edzőként, de hogy hogyan nevelünk olimpiai bajnokokat, bevallom, fogalmam sincs. De az biztos, hogy 14 évig úgy voltam szövetségi kapitány, hogy kiharcoltam, közben klubedző is lehessek, így még többet együtt tudtam lenni a versenyzőkkel, így sikerült közülük az akkor 17 éves Bedák Pált kiemelni és kijuttatni az ötkarikás játékokra.” Szántó átnézett a szomszéd székre is: „a kajak-kenuban jobb is, rosszabb is a helyzet edzői szempontból, mert a sportolót a vízen önállóságra nevelik, viszont nem látják közelről élesben, ráadásul a sportoló még ritkábban kerül kapcsolatba a szövetségi kapitánnyal, ami sok konfliktus forrása” – utalt közvetetten a múlt konfliktusaira, hangsúlyozva, hogy ő klubedzőként is minden egyes válogatott edzésen ott van, „kell, hogy egy versenyző felkészüléséről edző és szövetségi kapitány hasonlóan gondolkodjon”. Aztán egy sztorival folytatta: „'88-ban volt az utolsó olimpiánk a szocializmusban, '92-ben pedig, igaz, csak az utolsó pillanatban, de minden vezető mellénk állt. Így volt Göncz Árpád akkori államfő is, aki eljött hozzánk a tatai edzőtáborba, fogtuk, és felmértük az ő erejét is.” Az objektív felmérés szerinte azért kell, hogy az edző akármilyen, ott legyen mögötte egy objektív számsor is.
- A sportágak nagyon nagy tudást hordoznak magukban. Az edzők is, akik állandó pontok a rendszerben, a versenyzők pedig a közeg, ami ugye folyamatosan változik – ekképp folytatta Vaskuti, aki elmondta, évente 1000-1500 gyerek kerül be a kajak-kenus rendszerbe, innét érkeznek el a felnőtt élvonalbeli 100-hoz. „Ők azok, akik nemcsak tehetségesek, hanem sikeresek is. De mindenki gazdagodik a nehézségekkel való megbirkózás képességével. A mi sportolóink ráadásul azzal is gyarapodnak, hogy életük további részében alkalmazkodni tudnak a természet szélsőséges körülményeihez.
Az ökölvívók kapitánya legnagyobb nehézségnek a felkészítés menetében azt látja, hogy a csapatépítés során mindenkinek megfelelő ellenfelet kell találni, mondván, „egy zsák, egy rugós labda nem tudja ezeket 'hozni'. Például Zoli az elején egy óriást kapott, hogy fizikailag fejlődjön, de a végén a technikáját fejlesztjük majd”. Összegzésképpen Vaskuti figyelmeztetett az örök igazságra: az egyén teljesítménye mögött csapat van.
Londonban a kajak-kenusok „Pekingje” legyen a minimum!
origo.hu
Egy erőszakos bűnöző bosszúból ölte meg az RTL Klub volt vezetőjét
