A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) hétfő esti évzáró, egyben karácsonyi ünnepségén Gál András Levente elnök azzal kezdte köszöntőjét, hogy mindössze fél év van az új elnökség mögött, de már ez az időszak is meglehetősen tartalmas volt. „Mindenekelőtt dolgoznunk kellett azon, hogy az előző vezetés után megörökölt, valamint a gazdasági válság nyomán folyamatosan keletkező hiányt pótoljuk. A 2013-as esztendő nagy feladata pedig a Festetics György Program megvalósítása a lesz, amihez elengedhetetlen a megfelelő lobbitevékenység, de legalább ilyen fontos, hogy mindenki elkötelezetten végezze a munkáját, valamennyi tagszervezet partner legyen, és ennek érdekében kicsit többet beszélgessünk egymással” – fogalmazott Gál András Levente.
A szövetség egyébként már megkezdte a magyar vitorlázás átfogó fejlesztését szolgáló Festetics György program megvalósítását; ennek fontos lépése volt hétfőn a Festetics Hajós Klaszter megalakítása. A magyar hajó- és felszerelés gyártókat támogató érdekvédelmi rendszer azzal a céllal jött létre, hogy a klubok beszerzéseit akár már rövid távon is gazdaságossá tegye.
Remek eredmények
A 2012-es versenyeredményekkel mindenképpen elégedett lehet a sportág, amely három sportolót adott a londoni olimpia csapatba. A szörfösöknél a nőknél Detre Diána a szakágban az eddigi legjobb magyar eredményt elérve 18. lett, a férfiaknál az ötödik olimpiáján szerepelt Gádorfalvi Áron a 25., a Laser hajóosztályban pedig Berecz Zsombor a 21. helyen zárt. Az olimpia műsoráról már régebben lekerült Repülő Hollandiban a Majthényi Szabolcs, Domokos András duó kilencedik vb- és negyedik Eb-aranyát gyűjtötte be, Vadnai Benjámin pedig Laserben a magyar vitorlássport első korosztályos világbajnoki címét szerezte meg a 18 éven aluliak között. De meg kell említeni Laserben Vadnai Jonatán U16-os Eb-címét is.
Detre hullámai
A Magyar Vitorlás Szövetség az év legjobb versenyzőjét megillető címet Vadnai Benjáminnak és Detre Diánának ítélte, utóbbi elismerése azonban meglepő „hullámverést” okozott. Mindennek az eredője az, hogy Magyarországon – a nemzetközi gyakorlatól alapvetően eltérően – önálló szörfszövetség (MSSZ) is működik. S utóbbi, túl azon, hogy az olimpiai kvalifikációs szintet ugyancsak teljesített Cholnoky Sárát látta az év legjobbjának, még azt is nehezményezte, hogy a vitorlásoknál Detre lett a befutó. A szörfszövetség hétfői közleményében azt sem titkolta, azért orrolt meg Detrére, mert előzetes ígéretével ellentétben nem indult el a magyar bajnokság futamain.